A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.
1935. november 16.
41 1935. november 16. — 12—13—14—15—16. 49. A pesti egyházmegye közgyűlése az egyházmegyei lelkészi értekezlet javaslatára azzal a kéréssel fordul az egyházkerülethez, hogy a közigazgatási államsegélyt ne egyformán, hanem lélekszám arányában ossza ki az egyházmegyék között. Egyházkerületi közgyűlésünk a kérelmet nem teljesíti, mert azt teljesen méltánytalannak tartaná. Hosszú évtizedek óta a jelzett államsegély mindig egyformán volt szétosztva az egyházmegyék között, kétségen kívül azzal a célzattal, hogy e segély folytán a kisebb egyházmegyék is abban a helyzetben legyenek, hogy megfelelően rendezhessék háztartásukat. Ha a nagyobb népességű egyházmegyéknek kétségen kívül súlyosabb közigazgatási feladataik vannak, a lehetőségük is jobban megvan arra, hogy ezeket a feladataikat teljesíthessék. 50. Az egyetemes konvent 253/1935. számú határozatával megállapította az E. T. rendelkézése szerint az egységes vagyonkezelési nyomtatványok mintáit, összesen 16 darabban és az egyházkerületeket bízta meg azzal, hogy a megadott minták szerint a nyomtatványok előállításáról gondoskodjanak. Főtiszteletű püspök úr felhívására az egyházmegyék nyilatkoztak a nyomtatványok terén jelenleg fennálló szükségletekre nézve. A budapesti egyházmegye egyáltalán nem kívánja használni az egységes nyomtatványokat, mert vagyonkezelésében az ú. n. amerikai rendszerre rendezkedik be. A felsőbaranyai egyházmegye azt jelenti, hogy 1943. év végéig el van látva megfelelő nyomtatványokkal, csak adóívre volna szüksége, de abban is egészen különlegeset kér. Kecskeméti, külsősomogyi és vértesaljai egyházmegyéink egyházközségei részben el vannak látva egyidőre nyomtatványokkal, részben egyeseket már most igénybe vennének. A pesti, solti és tolnai egyházmegyék -— nem lévén megfelelő nyomtatványaik — hajlandók mindjárt áttérni a megszabott nyomtatványok használatára. Egyházkerületi közgyűlésünk megbízza az egyházkerületi elnökséget, hogy az egységes nyomtatványok előállítására és raktározására nézve, kössön szerződést valamelyik nyomdavállalattal. A nyomtatványok egyelőre olyan mennyiségben készíttessenek, hogy azok az egyházmegyék, amelyeknek ily nyomtatványokból készleteik vannak, 5 évig még semmiesetre se köteleztessenek az egységes nyomtatványokra való áttérésre. 5 év multán azonban — a budapesti egyházmegye kivételével — összes egyházmegyéink kötelesek áttérni az új nyomtatványhasználatra s az ily nyomtatványokat az egyházkerület által megjelölt nyomdánál kell az egyházközségeknek beszerezniük. 51. A budapesti egyházmegye felterjeszti közgyűlésének 25/1935. számú határozatát, mellyel jóváhagyja a Budapest-budahegyvidéki ref. ^egyházközség rendes lelkipásztori díjlevelét.