A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1935. november 16.

1935. november 16. — 7—8. meg, aki az egyházmegye 1935. október 10-én tartott ülésén a hivatali esküt le is tette. Egyházkerületi közgyűlésünk Eőri Szabó Dezsőnek a külsősomogyi egyházmegye esperesévé történt megválasztását örömmel veszi tudomásul, esperesi tiszte tartamára alkotó tagjai sorába iktatja és esperesi működésére Isten gazdag áldását kéri. 8. Püspök úr felolvassa alábbi jelentését: Nagyméltóságú Gróf, Főgondnok Ür! Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés! A régimódi eposzoknál a felfohászkodásokra a seregszemle következett. Mi is invokáció után seregszemlével kezdjük mindennapi kötelességeink eme nagy beszámolóját, a kerületi közgyűlést. Halottaink. Először azokra gondolunk, akik elköszöntek tőlünk. Sokan ezek közül örökre elköszöntek. Hadd említsem közöttük elsősorban Vincze Elek-et, a külsősomogyi egyházmegye esperesét. Aki reánézett, azt hitte, maga az élet és az erő, s íme milyen hamar kidőlt közülünk! Példája volt a magyar református lelkipásztornak, akinél a puritán külső a szellemi és erkölcsi értékek gazdagságát takarta. Tiszteletet ébresztett, hogy miiy komolyan vállalta az élet terheit; azt is, amelyet a család jelenteti tűrő gondban; azt is, amelyet a közszolgálat rótt reá önzetlen, kemény munkában; végül azt is, amellyel a lelkiismeret kötötte meg áldozatban és fegyelemben. Kemény ember volt, bátor és független; melegszívű, ragaszkodó, hűséges és gyöngéd. Egyházkerületünkben az iskolaügyek elsőrangú ismerőjét veszítette benne; mikor a kis gyülekezetek sorsáról vagy igazgatásáról esett szó, mindig az ő tanácsa volt a lámpásunk. Emlékezete legyen áldott. Néhány héttel előbb halt meg Vincze Elek barátja és munkatársa: Szigethy Károly lápafői lelkész, egyházkerületi tanácsbíró. Esperesi vizitációs körúton voltak, s egymás mellett közeledtek Miszla felé. Az úton Szigethy Károly rosszul lett s nemsokára Vincze Elek karjai között kiadta lelkét. Ez a megrázó élmény billentette meg Vincze Elek egészsegének is az egyensúlyát, mely az őserő és a titkon támadó kór birkózásában akkor egyre gyakrabban kibillent. Szigethy Károlyt az élet nagyon megpróbálta, megszűrte, bölccsé és szelíddé tette, de ki nem olthatta, sőt felszította lelkében szinte gyermetegen tiszta idealizmusát. Sajáí magától elvett fillérekből gyűjtötte azt a pár ezer pengőt, amelyet néhány évvel ezelőtt a budapesti theológiának és a kecskeméti gimnáziumnak alapítványként juttatott, hálájának külső jeléül. Elköltözött az élők közül Pálóczi Horváth István egyházkerületi tanácsbíró úr is, akit a férfiasság, alkotó erő és kezdeményezés jellemzett. Egyéniségében az új útak keresése a hagyományok tiszteletével,