A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1934. november 17.

•25 1934. november 17. — 9—10—11. hanem valahol a gót hittérítőknél kezdődött, Ariusz és Atanaziusz harcában folyik és most folyik a német birodalmi egyház theológiai ütközeteiben. Ugyanis a háború után a Barth Károly reformátori theológiája élesen felállította a tételt, amely a monista és dualista theológia között különböztet. A monista felfogás istennek tartja a mindenséget, ennek egy élő darabjául vallja az embert. Az emberben elismeri és hirdeti a meg nem zavart szentséget és isteni méltóságot, s ezért úgy gondolja, hogy hősies erőfeszítéssel, jóakarattal, önfegye­lemmel elérheti lassú tökéletesedés útján a végső célt. Ebben a gon­dolatmenetben aszerint, hogy az értelem jut nagyobb szerephez, vagy az érzés, feltalálható a felvilágosodás épúgy, mint ahogy a misztika és a germán mythosoknak wagneri epikája. A német mystika, Eras­mus, a humanisták és az Északi Hit követői mind ide tartoznak. Vele szemben áll az a felfogás, amely Istent egészen másnak mondja, mint a világ, benne a Teremtőt és Urat imádja. Számol, mint központi ténnyel, az ember bűnbeesésével és az egyetemes romlottsággal. Kö­vetkezően a váltságot nem tudja másképen elképzelni, csak az üdv­történet csodái által, amelynek középpontjában a testté létei, a kereszt és a feltámadás áll. Érdemmel, erőfeszítéssel csak szégyent vallana, ingyen kegyelemre bízza magát azért, mert egy örök szeretet kivá­lasztottja. Mindezt abból a kijelentésből tudja, amelyben maga Isten szólal meg és tárgyiasulva, irodalommá testesülve, a Szentírásban áll előttünk. Ez a Pál apostol, Athanasius, Luther, az orthodoxia és az új reformátori theológiának a világa. Ennek a négy forradalomnak az összecsapása és elcsomózása a mai német helyzet. Épen azért nehéz áttekinteni, még nehezebb Íté­letet mondani róla. A pogányság, a véres antiszemitizmus, a materiá­lis fajelmélet mind forradalmi toldalék, amely máról-holnapra átvál­tozhat és lehullhat, viszont megbuktathatja az egész óriási vállalko­zást; a tény azonban az, hogy a német nép küzd önmaga lelkéért s ezt a lelket csak az élő és szuverén Isten orcája előtt találja meg. Azért a német egyházi válság legjobbjainak törekvése az, hogy a re­formátori irány egyesüljön a nemzeti iránnyal és ismétlődjék meg most már teljesebben és véglegesebben Luther óriás műve, a német nép szülessen újjá azáltal, hogy megtalálta lelkét, mert megtalálta megváltó Istenét. A Luther óriási egyéniségéből felszabadulnak és a német népre hatni kezdenek az elrejtett vagy elfeledett — kálvinista elemek. A német probléma a vallásos élet- és nemzetalakítás problé­mája — tulajdonképen a kálvinizmus problémája. Pro grammkérdések Még arról kell beszámolnom, hogy az egyetemes konvent bei­missziói programmja és püspöki munkatervem a következő év tenni­valójában pontosan találkozik. Mindakettő szükségképen egy nagy feladat elé érkezett, amelyet gyorsan meg kell oldania a magyar re­formátus egyháznak. Ez pedig a női munka megszervezése a magyar református egyházban. Ezt a női munkát meg kell szervezni azért,

Next

/
Thumbnails
Contents