A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1934. november 17.

194­Immerhauser Ulrich Teréz alapítványa képviseletében a siklósi lelkész és gondnok kötöttek dr. Fejes János ügyvéddel, aki az alapítványt különböző jogügyekben és perekben képviselte és aki ebből folyólag az alapítvány ellen 9.682 P tőke és járulékai erejéig pert indított, s az egyesség kedvéért követelését 5.000.— P tőkére és járulékaira szállította le. Az egyházkerületi tanács a siklósi presbitérium és köz­gyűlés határozatait, mely szerint ezt az egyességet elfogadja, jóváhagyja. 31. A pesti egyházmegye esperese jóváhagyás végett felterjeszti a veresegyházi presbitérium és egyházközségi közgyűlés határozatát, mely szerint az egyház a vasút által elszakított, terméketlen és alak­jánál fogva sem művelhető 72 négyszögölnyi földjét el akarja adni a politikai községnek, mely azt saját és a róm. kath. egyház földjével együtt parcellázni kívánja. Az egyházkerületi tanács a határozatokat jóváhagyja azzal, hogy a megkötendő és ide felterjesztendő szerződés záradékolására az elnökséget már most felhatalmazza, ameny­nyiben az ár megfelelőnek mutatkozik, s amennyiben az el­adandó ingatlan törzsvagyon minősége figyelembe vétetik. 32. A pesti ref. egyházmegye esperese jóváhagyás végett fel­terjeszti az újpesti egyház presbitériumának határozatát, mely szerint az Újpest megyei város által az egyháznak templom, paplak és kul­túrház céljaira felajánlott 350 négyszögöl kiterjedésű telket ajándék­ként elfogadja. Az egyházkerületi tanács a presbitérium határozatát jóváhagyja és felhatalmazza az elnökséget, hogy a város kép­viselőtestületének 1933. november 22-én tartott közgyűlésén 9. pont alatt hozott határozatnak megfelelő feltételek mellett kötendő ajándékozási szerződést és a vázrajzot jóváhagyási záradékkal lássa el. 33. A pesti egyházmegye esperese felterjeszti Koncz Pálnak és társainak az 1934. január 30-án tartott egyházmegyei közgyűlésen 31. szám alatt hozott határozat ellen beadott felebbezését. Az egyházkerületi tanács a felebbezéssel megtámadott határozatot indokai alapján és a felebbezésben foglaltakra te­kintettel még azért is helyben hagyja, mert az E. T. I. t.-c. 65. §-ának 2-ik bekezdése szerint a főgondnok a lelkésznek elnöktársa, s az elnöktársak az elnöki feladatokat egymásközt megoszthatják, s mert a főgondnokot a helyettes főgondnok (sőt ilyennek nem létében a gondnok is) helyettesítheti az elnöklésben és mert a kérdéses presbiteri ülés tárgysorozatán 8. pont alatt fel voltak véve az „Indítványok" s így nem álla­pítható meg az, hogy a h. főgondnok indítványa a tárgysoro­zaton nem szerepelt.

Next

/
Thumbnails
Contents