A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1934. november 17.

112 1934. november 19. — 104—105—106. közgyűlésének határozatát, mely szerint a közgyűlés nem járul hozzá a korábbi jogállapotnak, amelyet az alapító és az EMKE közötti szer­ződés szabályozott, olyan megváltoztatásához, aminőt az alapító és. az egyházkerület közötti ajándékozási szerződés involvál. Majd pedig ismét cs. Lázár László intézett megkeresést a püspök úrhoz az iránt, hogy mivel az EMKE jövőjében való bizalmát elvesz­tette s mivel belátta, hogy külföldi intézmény által kezelt vagyon jö­vedelmének Erdélybe való behozatala tilos, ő más úton szeretné biz­tosítani azt, hogy alapítványának jövedelme rendeltetésére fog for­díttatni, nevezetesen az alapítványi vagyont képező értékpapírokat az erdélyi (gyulafehérvári) róm. kath., a kolozsvári ref. püspökség, a kolozsvári unitárius püspökség és az erdélyi magyar evangélikus püspökségnek akarja ajándékozni s azért kéri, hogy az egyházkerü­let ehhez járuljon hozzá. Az egyházkerület intéző bizottsága 1933. évi március hó 17-én tartott ülésében 31. sz. határozatával a cs. Lázár László kívánságához hozzájárult s beleegyezett az ajándékozási szer­ződés érvénytelenítésébe. Most azután cs. Lázár László ismét azzal a kéréssel fordult az elnökséghez, hogy miután az EMKE a jövedelmek rendeltetésszerű felosztására teljesen alkalmatlannak bizonyult, a beléje helyezett bi­zalma megrendült s arról is meggyőződött, hogy a püspökségek ja­vára szóló ajándékozás sem felel meg az ő céljainak: a már érvényte­lenített ajándékozási szerződés hatályába helyeztessék vissza." Csatolja az ajándékozási szerződést, amelynek lényege az, hogy ez az értékpapírokból s az ő elhalálozása idején az 0. K. H.-nál s esetleg más budapesti pénzintézeteknél számláján levő összes kész­pénzből álló vagyon „Erdélyi Magyar Anyák Segélyalapja" cím alatt külön és pedig a szintén csatolt külön okiratban foglalt feltételek és kikötések értelmében lesz kezelendő. Ezek szerint a jövedeelm 2%-a kezelési költség címén az egyházkerületet illeti, a jövedelem 50%-a tőkésítendő, a többi része, de legalább évi 5.000 lei, elsősorban a hunyadmegyei magyar földműves anyák szülési segélyezésére fordí­tandó, a kolozsvári Magyar Református Egyházkerületi Nőszövetség útján. Csatolva van még egy szintén külön okiratba foglalt utasítás a Nőszövetséghez, amelyben a szülési segélyek kiosztása van részle­tesen szabályozva. A közgyűlés az ajándékozást elfogadja s az ajándéko­zási szerződés aláírására és a szerződés záradékolására az elnökséget felhatalmazza. 142. A budapesti theológiai akadémia igazgatója felterjeszti a Szigethy Károly lápafői lelkész által az akadémia javára 1.000 P-vel tett segélyalapítványról kiállított alapítólevelet további eljárás végett. Miután az alapítványt az 1933. évi közgyűlés 122. számú határozatával már elfogadta, a közgyűlés az időközben ki­állított alapítólevelet jóváhagyja s annak jóváhagyási zára­dékkal való ellátására az elnökséget felhatalmazza.

Next

/
Thumbnails
Contents