A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.
1934. november 17.
103 1934. november 19. — 148—149— 150—151—152—153. 2. Azon áttérő, aki az állami törvényekben előírt jelentkezéseknek már eleget tett, amennyiben kellő előzetes és igazolt előkészítése nem volt, a keresztyén anyaszentegyház ősi gyakorlása szerint is, legalább 6 hónapig konfirmációi fogadalmat nem tehet, illetőleg meg nem keresztelhető. Ezen idő alatt köteles az istentiszteleteket buzgón látogatni és köteles a lelkipásztor őt előkészítő oktatásban részesíteni. Ennek az oktatásnak legalább 8 (nyolc) órán tartó tanfolyamnak kell lenni. 3. Áttérési bizonyítvány — ha csak a lelkipásztor által alaposan ismert, nagyon fontos okok fenn nem forognak —csak a befejezett áttérés esetében adható ki. 107. A solti egyházmegye fölterjeszti a dabi vallássérelmi esetet, mely szerint az ottani baptisták református vallású gyermekeket a baptista vallás gyakorlására kényszerítenek, a baptista felekezetbe a törvény megkerülésével vesznek fel reformátusokat. Az egyházkerületi közgyűlés visszaadja az iratokat az egyházmegyének azzal, hogy ezek ellen a sérelmek ellen elsősorban a közigazgatási hatóságnál keressen orvoslást. 108. A solti egyházmegyei közgyűlés felterjeszti a kalocsai egyház panaszát, mely szerint a kalocsai államrendőrség a belügyminisztérium által adott engedély és a budapesti államrendőrség által kiállított arcképes igazolvány, továbbá a kalocsai református egyházközség engedélye dacára a Magyar Református Külmissziói Szövetség megbizottaitól az iratterjesztést megtagadta. Az egyházkerületi közgyűlés visszaadja az iratokat az egyházmegyének azzal, hogy a kalocsai államrendőrség eljárása ellen elsősorban annak illetékes felettes hatóságánál keressen orvoslást. 109. A vértesaljai egyházmegye jelenti, hogy a ráckeresztúri vallássérelem, mely szerint az ottani állami elemi népiskolában róm. kath. oltárokat állítottak fel, megszűnt. Tudomásul vétetik. 110. A pesti egyházmegye tanácsa felterjeszti a pestújhelyi presbitérium vallássérelmi panaszát, mely szerint az ottani állami elemi iskola igazgatója irodájában feszületet helyezett el. Az egyházkerületi közgyűlés visszaadja a panaszt az egyházmegyének azzal, hogy a panasz tárgyává tett esetet elsősorban az iskola felügyeleti hatóságával iparkodjék elintézni. 111. Olvastatik a pesti egyházmegye 1934. október 18-án tartott közgyűlésének határozata Rózsaszentmárton vallássérelme tárgyában, mely szerint Tarr Mihályné református asszonyt a r. kath.