A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1934. november 17.

•11 1934. november 17. — 9—10—11. Oh édesítsd meg Uram a keresztet! Kit rám tetszésed ereszt vagy eresztett, És azt kegyelmed által eltűröm; Mert hiszem, végre megadod jutalmul Ama koronát, mely soha el nem hull; Akkor lész nékem öröm az üröm. Harmadik nagy emlék a bodrogkereszturi konvent. A barokkszázad kapujában zajlik le ez a hegyaljai sokadalom, amely prologusa lehetne az egész század nagy színjátékának. Leszorított, kissé gyanússá vált magyar urak összehajlása ez, akik érzik a bekövetkezendő nagy időt. A Carolina Resolutio már megvan, vele útrakel az a nagy történelmi folyamat, amely a magyar protestantizmust le fogja gázolni és fel fogja őrölni. Az absolut uralkodó hatalom bürokratikus megszervezésének kezdetén, mikor már a magyar protestantizmusnak semmiféle hátvédje nincs, sőt mindenestől fogva ki van szolgáltatva az akkori világ legnagyobb és korlátlan hatalmának, amely külső hidegség alatt belsőleg céltudatos rosszindulattal tör az életére: megszületett a nagy kérdés, ki álljon ellen ennek a hatalomnak? A meggyötört, elszegényedett gyülekezetek-e, a lerongyolódott, gyanússá lett, ide-oda kergetett prédikátorok, akiknek nem szabad külföldi akadémiákra menniök, akiknek nem szabad könyvet hozniok be, dogmatikát írniok. apologiát üzniök, akik kalugyer sorsra voltak kárhoztatva,, a barokk püspökök és érsekek soha nem képzelt gazdagsága mellett? Az a református pap, aki a XVI. században izzó prófétaságával, a XVII. században alabárdos theológiájával ura volt a kornak, pásztora az egyháznak, s fegyelme alatt tudott tartani fejedelmeket, nagyurakat, együgyű népet: XVIII. században elvesztette hatalma jórészét a lelkek felett, mert a felvilágosodottság és a barokk egyaránt nem kedvezett neki. így vált egyházpolitikai szükséggé, hogy az evangéliumi egyházakat a lelkipásztorok zsinata helyett a patronusok serege is képviselje és kormányozza. Mint ahogy az egyetemes főgondnokságot, vagy a bécsi ágenst, úgy a bodrogkereszturi konventet is a közszükség hozta létre. Azért volt olyan egyértelmű, forradalmiságában is eredményes, minden újsága mellett is régi óhajtások beteljesítője. Megtörténtében egy tiszta reformátori elv antireformatori módon érvényesül. Tiszta reformátori elv, hogy az egyházat az egyetemes papság elve alapján a vének kormányozzák s ezért minden olyan egyházszervezet, amely csak lelkipásztoroknak ad hatalmat, lassanként vagy hierarchikus, vagy zsinagógális szervezetté válik, s papok vagy írástudók uralma alá hajtja a népet; viszont az, hogy a vének szolgálata kívülről, nagy urak politikai összejöveteléből, ligaszerűen érvényesül és nem a gyülekezetből sarjad ki, határozottan forradalmi és antireformátori gondolat. A belőle származó, szinte félszázados harc, melyet a kyriarchia és hierarchia harcának ismerünk, azért volt olyan sokáig eldöntetlen, mert a hierarchia gondolatában a külső jogfolytonosság mellett belsőleg antireformatori gondolat húzódott meg, míg a kyriarchia felfogásában belsőleg tiszta reformátori gondolat, külsőleg a jogfolytonosság megzavarásával lépett akcióba. Ez a feszültség,