A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1933. november 18.

168 3. A Dunamelléki Református Egyházkerület időszaki bírósága, mint közigazgatási bíróság Budapesten, 1933. október hó 4-én tar­tott ülésében a pesti egyházmegyei bíróságnak 1933. augusztus hó 9-én tartott ülésében az alag-dunakeszi lelkészválasztás elleni felebbe­zésben hozott és megfelebbezett ítéletét felülvizsgálván, a következő­képen ítélt: Egyházkerületi bíróság a pesti egyházmegyei bíróságnak az alag-dunakeszi megfelebbezett lelkészválasztásra vonatkozó ítéletét a felebbezés elutasításával indokainál fogva helyben­hagyja. Teleki József gróf s. k. Ravasz László dr. s. k. világi elnök. lelkészi elnök. Hetessy Kálmán dr. s. k. j egyzökönyvvezető. IV. JEGYZŐKÖNYV a Dunamelléki Református Egyházkerület rendes bíróságának 1933. évi november hó 20-án d. u. 4 órakor tartott üléséről. Jelen vannak: Ravasz László dr. püspök és Teleki József gróf egyházkerületi főgondnok elnökletével: Kiss Zsigmond, Vincze Elek, Nyáry Pál, Gilicze Sándor és Kurdi Béla esperesek, Mándy Sámuel, Ráday Gedeon gróf, Kálmán Jenő dr., Huszár Dezső, Benedek Sándor és Jalsoviczky Sándor egyházmegyei gondnokok, B. Pap István, Kontra János, Patonay Dezső, Sebestyén Jenő dr., Kováts J. István dr., B. Szabó János, Hetessy Kálmán dr., Kulifay László, Sáfár Béla, Szi­gethy Károly, Szabó Aladár dr., Lukácsy Imre, Szilágyi Béla és Göde Lajos lelkészi-, Szabó Béla dr., Bodnár István, Imre Sándor dr., Benkó Ferenc dr., Jalsoviczky Károly dr. és bátori Sigray Béla világi tanács­bírák. 1. A megjelent bírák névsorának felolvasása után elnökség a határozatképességet megállapítja s a teljes bírói gyűlést megnyitja. Felhívja a bíróságot az időszaki bírói tanácsnak egy évre való meg­alakítására, annak a megjegyzésével, hogy ezúttal két lelkészi és három világi rendes, továbbá három lelkészi és két világi póttag választandó. A bíróság az időszaki tanácsot egy évre a következőleg alakítja meg az egyházkerületi elnökség elnökletével: Kiss Zsigmond és Kováts J. István dr. lelkészi-, Benedek Sándor,

Next

/
Thumbnails
Contents