A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1933. november 18.

1933. november 20. — 220. 129 helyi körülmények szerint konfirmáltak szövetségébe, KIE-be, leány­egyesületbe, bibliakörbe, vagy cserkészcsapatba tömörítették. Erről a gyülekezetek többsége nem számol be, annak jeléül, hogy a konfir­náltak összetartása még eddig nem sikerült. A külsősomogyi egyház­megyében nincs különös jelenteni való, legfeljebb az, hogy három újabb helyről érkezett jelentés a korhatárnak 14 évre való felemelésé­ről. Az előkészítés egy évig tart. A tolnai egyházmegye jelentése is panaszkodik, hogy még mindig nem egységes a konfirmációi előkészí­tés sem az életkor, sem az előkészítés tartama, sem a használt tan­könyv tekintetében. Nagyon kívánatosnak tartja az egyöntetűséget. A vértesaljai egyházmegyében Abán, Kápolnásnyéken és Iváncsán három évig készítik elő a növendékeket, az utóbbi két helyen 15-ik életévük betöltése után; Sárkereszturon két évig, a többi egyházban egy évig. Nyolc jelentés arról emlékezik meg, hogy a konfirmandusok a teljes bibliát tudják használni, a többi helyen csak az új testamen­tumot. Vannak gyülekezetek, ahol az anyagon kívül ismertetik hitval­lásos könyveinket, saját egyházuk történetét, sőt itt-ott dogmatikai és egyháztörténeti könyvekkel is foglalkoznak. A már konfirmáltakat bibliaolvasó körökben tartják együtt. 5. Az ifjúsági munka. A budapesti egyházmegye kiemeli a cser­készmunka fejlődését, amely a nyáron hazánk földjén tartott világ­jamboree folytán fokozott érdeklődés tárgya lett. Kettő kivételével minden egyházközségben folyik cserkészmunka, de mindkét helyen új egyházközségi alakulattal állunk szemben. A Fasorban öregcserkész­csapat is van, Kőbányán és Kelenföldön apródalakulat működik, Zuglón pedig leánycserkészcsapat. Az összes cserkészcsapatokban 860 cserkész, 86 apród, 42 öregcserkész, együttvéve 988 fiú, továbbá 90 leány, mindent összevéve 1078 ifjú lélek kapcsolódott bele ebbe a fontos munkába. Ebben nem foglaltatnak benne a főgimnáziumban és a Baár—Madas intézetben folyó cserkészmunka adatai, sem egy­házunkkal kapcsolatban álló, független missziói egyesületek cserkész­csapatainak adatai. Ifjúsági egyletekben 1282 fiú és 1584 leány fog­lal helyett. A felsőbaranyai jelentés az ifjúsági munka kiterjesztését szor­galmazza, kiterjesztve a munkát a leányokra is. Az egyházmegyé­ben van 5 ifjúsági egylet, 1 konfirmáltak egylete, egy cserkészcsapat, 24 ifjúsági bibliakör. Drávafokon ifjúsági konferencia volt. A kecs­keméti egyházmegyében bár különböző alakulatokban folyik az ifjú­ság lelki gondozása, de a lényeg ugyanaz. A lelkészek mindjobban érzik a munka fontosságát. Csak három egyháznak nincs jelenteni valója. Ifjúsági egyesületekben összetartatott 1395 fiú és 1959 leány. A külsősomogyi egyházmegyében is haladás van. Bár egyik-másik jelentés az ifjakról mint az egyház testéről leszakadtakról szól. Ifjúsági egylet 6, leányegylet 9, cserkészcsapat 2, ifjúsági bibliakör 10 működött 170 fiú és 168 leány taggal. A pesti egyházmegyének 26 gyülekezetében folyt rendszeres ifjúsági munka. Cserkészcsapat 14 működik. Ifjúsági egyletekben tömörült 1653 fiú, 1734 leány. A solti 9

Next

/
Thumbnails
Contents