A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1933. november 18.

1933. november 20. — 216—217—218. Mivel pedig a fülöpszállási polgári iskola a most polgári iskola nélkül maradó egész terület ilynemű szükségletét ki­elégíteni nem tudhatja, az ott élő református lakosság műve­lődési szükségleteire való tekintettel felkéri az egyházkerületi közgyűlés az egyetemes konventet, hogy az állami polgári iskolák megszűnése esetére a mezőgazdasági népesség érde­keit szolgáló, az eleminél magasabb fokú iskolák létesítését kérje a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrtól. 217. Az egyetemes konvent 1933. évi 136. sz. határozatával a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr kívánságára a polgári iskolai Rendtartási Szabályzat egyes rendelkezéseit módosította, azokat azon­ban, amelyek a polgári iskolai felügyeletet érintik, változatlanul hagyta, mivel e felügyelet az egyes kerületekben nem azonos szervezetű. Az egyházkerületi közgyűlés a református polgári isko­lák rendtartásának az egyetemes konvent 136/1933. sz. hatá­rozatának 2. pontjában részletezett módosításait tudomásul veszi s a polgári iskolai igazgatókat a módosításokhoz való alkalmazkodásra utasítja. Az egyházkerületünkben a polgári iskolai felügyeletet is végző tanügyi előadó munkakörét újra szabályozni nem kívánja; az e tekintetben szükségesnek mutatkozó intézkedést az egyházkerület püspöke esetről-esetre megteheti. 218. A tanügyi bizottság bemutatja a vallásoktatási szakosztály jelentését a nem református intézetekben az 1933/34. iskolai évben folyó vallásoktatásról: A jelentés alapjául szolgálnak az egyetemes konvent által ki­bocsátott „Vallásoktatók személyi törzskönyvi lapja"-i című jelen­tések. A mellékelt táblázat mutatja egyházmegyénként felsorolva a val­lásoktatást végezőknek, továbbá a tanulóknak számát és a heti vallás­órák számát. A személyi lapokról kiderül, hogy nincs sehol olyan nem református iskola, melynek növendékei nem részesülnek vallásoktatás­ban. A vallásoktatás helye általában az illető iskola épülete, kivéve a róm. kath. iskolákat, melyeknek református tanulói a ref. lelkész laká­sán, a legközelebbi református, vagy községi, állami iskolában része­sülnek vallásoktatásban. A vallásoktatók mindenütt a konventi vallásoktatási tantervet követik s van tanmenetük és haladási naplójuk. Általában a konvent által előírt kézikönyveket használják, kivéve azon nagyon kevés helyet, ahol a szegénység kényszerítő hatása alatt még a régi könyvek jár­ják. — Éneklés, imádság, bibliaolvasás mindenütt szerves része a vallástani órának. Igen sok helyütt van vasárnapi iskola, bibliakör, gyermekistentisztelet. És pedig: vasárnapi iskolát tart: Kiskőrös, Kecskemét, Izsák, Kiskunfélegyháza, Nagykáta, Ercsi, Kiskunhalas, Nagykőrös, Lajosmizse, Dombóvár, Gyönk, Mohács, Irsa, Wekerle-

Next

/
Thumbnails
Contents