A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1933. november 18.

1933. évi november 20-iki ülés Elnökség: Ravasz László dr. és Teleki József gróf. 129. Elnökség az ülést délelőtt 9 óra 17 perckor megnyitja és a mai ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére Szigethy Károly és Benkó Ferenc dr. közgyűlési tagokat kéri fel. 130. Lelkészi főjegyző bejelenti, hogy az újonnan megválasztott lelkészek, kiknek felszentelését közgyűlésünk folyó hó 18-án tartott ülésében elrendelte, a tegnapi napon tartott istentiszteleten valameny­nyien megjelentek, a hivatali esküt letették és lelkészi szolgálatukra egyházi törvényeink értelmében felszenteltettek. Egyházkerületi közgyűlésünk a felszentelt lelkészeket szolgálatuk gyakorlására végleg kibocsátja, Anyaszentegy­házunk érdekében végzendő munkásságukra Isten áldó ke­gyelmét kéri. Göde Lajos lelkészi tanácsbírónak a felszente­léssel kapcsolatos istentiszteleten tartott igehirdetéséért kö­szönetet mond, hasonlóképen püspök úrnak is azért, hogy a lelkészszentelésért járó díjakat a lelkészözvegyek gyorssegély alapja javára adományozta. 131. A vértesaljai egyházmegye esperese jóváhagyás végett fel­terjeszti a gárdonyi egyház mint eladó és Veres Gyula és neje, Tóth Istvánné, Pesti Imre és társai, özv. Kaufmann Béláné, Fonyó István, Szilágyi Virgil és Béla között létrejött adásvételi szerződéseket. Minthogy a parcellázás és a parcellánként való eladás már az 1929. évi 129. sz. közgyűlési határozattal engedélyez­tetett, a közgyűlés felhatalmazza az Elnökséget a bemutatott szerződések záradékolására. 132. Az elnökség bejelenti, hogy a foktői egyházközség és özv. Vastag Sándorné Felnagy Julianna közt létrejött adásvételi szerző­dést, mely szerint az egyházközség megvette 500.— P-ért, az eladót az egyhá^ tulajdonát képező ingatlanokra megillető haszonélvezeti jogot, s a vételárra és költségekre 600.— P kölcsön felvételét elhatá­rozta, a sürgősségre való tekintettel jóváhagyta. A közgyűlés az Elnökség intézkedését jóváhagyólag tu­domásul veszi.

Next

/
Thumbnails
Contents