A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1933. november 18.

54 1933. november 18. — 76—77—18—19. 86. Molnár Lajos nyugalmazott társadalombiztosító-intézeti igaz­gató, az amerikai Pedlow-féle gyermekvédő propaganda akció volt vezetője, pestszenlőrinoi, lakos Családvédö Gazdasági Szövetkezet létrehozására tesz ajánlatot. Harminckét pontban tárja fel azokat a nagy feladatokat és lehetőségeket, amelyeknek megoldása, illetőleg kiaknázása alkalmas volna a nyomasztó gazdasági bajokból való ki­vezetésre. Az általa felállított keretet ajánlja fel — református szak­egyének vezetése alatt — az azonnal való működés megindítására. Mivel a tervezett Családvédő Gazdasági Szövetkezet programmjából csak egy kicsiny résznek megvalósításához is akkora tőkére lenne szükség, amekkorának előteremtése a mostani súlyos helyzetben lehetetlen, az ajánlatot az egyház­kerületi közgyűlés tisztelettel elhárítja magától. 87. A dunavecsei járás testnevelési és népgondozó kirendeltsége megkereste az apostagi lelkészi hivatalt, hogy az Országos Testneve­lési Tanács társelnökének óhajtása szerint a leventék számára tartott istentiszteletek mindenkor a himnusz éneklésével végeztessenek be. Az apostagi lelkész abból a felfogásból kiindulva, hogy a himnusznak minden istentisztelet végén való éneklése egyet jelentene annak a liturgia rendes alkotó részévé tételével, nem tartotta magát illetékes­nek a kérés teljesítésére, hanem az esperesi hivatalhoz fordult kérdés­sel. A solti egyházmegye esperese a megkeresésben szintén elvi kér­dést látott és azt döntés végett az egyházkerületi közgyűlésre terjesz­tette fel. Az egyházkerületi közgyűlés a himnusznak a vasárnapi istentiszteleteken való éneklésében nem látja az egyetemesen elfogadott liturgia érintését. Ha tehát az istentiszteleti áhítat fokozása, vagy a hazafiságra való nevelés céljából kérik, az minden alkalommal éneklendő. 88. A tiszántúli református egyházkerület a folyó évi május 18—19-iki közgyűlésének 144/5. számú határozatában a Baldácsy­alapítvány ügyvivője tiszteletdíjának egy egyházkerületi részesedés egyharmadára való leszállítását sürgette. Határozatát hasonló állás­foglalás végett a többi egyházkerületnek, így a dunamellékinek is megküldte. Mivel a Baldácsy-alapítványnak külön igazgatósága van r amely az ügyvivő tiszteletdíjának megállapítására illetékes, és mivel ez az igazgatóság birja az egyházkerületnek teljes bizalmát, az egyházkerületi közgyűlés a kérdéses ügyben állást foglalni nem kíván. 89. A pesti egyházmegyei közgyűlés pártolólag terjeszti föl a pestszenterzsébeti presbitérium javaslatát, amely szerint az egyház­kerületi közgyűlés, illetőleg az egyetemes konvent eszközöljön ki, a vallás- és közoktatásügyi miniszter útján olyan rendeletet, hogy az

Next

/
Thumbnails
Contents