A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1933. november 18.

1933. november 18. — 56—57—58—59—60—61—62. 41 bicskei református egyházközség a hívek minden külön megterhelése nélkül a most érvényben lévő költségvetés keretén belül tartozik tör­leszteni. Egyházkerületi közgyűlés a bicskei egyháznak a bicskei ref. olvasókörrel kötött megállapodására vonatkozó határoza­tokat jóváhagyja, a benne foglalt kölcsönügylettel együtt az egyházmegyei közgyűlés által megállapított feltételek mellett. 50. A vértesaljai és pesti egyházmegyék arra kérik a kerületi közgyűlést, miszerint olyan intézkedéseket tegyen, melyek az egyház­megyékre, illetve a>z egyes egyházközségekre kivetett kerületi járu­lékokat nagymértékben csökkentik, mivel az egyháztagok jövedelmé­nek leapadása következtében, a jelenlegi terheket hordozni nem bír­ják. A pesti egyházmegyei közgyűlés költségmegtakarítás szempont­jából megemlíti a dunántúli és dunamelléki theológia akadémiák egyesítését is. Egyházkerületi közgyűlés teljes tudatában van egyház­községeink és egyháztagjaink nehéz helyzetének s épen ezért háztartásában következetesen a legszigorúbb takarékosság elve alapján jár el. Ahol csak lehet, megtakarítást eszközöl s felesleges kiadásai nincsenek. Azonban életét élnie kell s ezért legelemibb életfeltételeit biztosítani kell s meg kell hozni az erre nélkülözhetetlen áldozatot. Mivel életfunkciójának csak egyik részét, az adminisztrációt tudja a saját jövedel­méből biztosítani, a másik részét a theológia fenntartását nem, ezért kénytelen ennek költségeit a fenntartásra hivatott egyházközségekre hárítani. 51. A baracskai anyaegyházhoz tartozó Martonvásár szórvány­ban élő hívek 1932. december 18-án kimondották fiókegyházzá alaku­lásukat azzal, hogy az anyaegyház vagyonából részesedést nem kí­vánnak, a lelkészi szolgálatért évi 100, a kántori szolgálatért pedig évi 80 pengőt fizetnek. A baracskai egyháztanács 1933. február 9-én tartott gyűlésében tudomásul vette a fiókegyházzá való alakulását, amelyet a vértesaljai egyházmegyei közgyűlés 1933. évi szeptember hó 19-én hozott 28. számú határozatával jóváhagyott. Egyházkerületi közgyűlés Martonvásár szórvány hívei­nek fiókegyházközséggé alakulását jóváhagyja és megerősíti. 52. Törökbálinton lakó reformátusok 1933. szeptember 3-án szabályszerű közgyűlésben kimondották fiókegyházzá való alakulá­sukat, amelyhez Budafok anyaegyházközség presbitériuma hozzá­járult s a fiókegyházzal jogviszonyt rendező megállapodást kötött. Egyházmegyei közgyűlés jóváhagyta a fiókegyházközséggé való alakulást. Egyházkerületi közgyűlés a törökbálinti református hí­veknek fiókegyházközséggé való alakulását és az anyaegy-

Next

/
Thumbnails
Contents