A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1933. november 18.

36 1933. november 18. — 39—40—41^2—43—44. 39. A kecskeméti egyházmegye közgyűlése 44/1933. számú ha­tározatával magáévá tette Hetessy Kálmán dr. amaz indítványát, hogy „az I. lelkészképesítő vizsgát tett segédlelkészek a vizsga után mindenekelőtt vidéki gyülekezetekben tartoznak legalább egy évig segédlelkészi minőségben szolgálni s ezen szolgálat nélkül sem theo­lógiai tanárok, sem fővárosi segédlelkészek, sem hitoktatók nem lehetnek." Egyházkerületi közgyűlésünk a kecskeméti egyházmegye indítványát az új egyházkerületi szabályrendeletet előkészítő kilences bizottsághoz utalja. 40. A pesti egyházmegye közgyűlése magáévá tette az egyház­megye tanítóegyesületének a „hollandrendszer" behozatala tárgyában hozott határozatát Egyházkerületi közgyűlésünk a pesti egyházmegye ha­tározatát felterjeszti a „hollandrendszer" ellen már állást­foglalt szanáló-bizottság elé. 41. Egyházkerületünk jelvényéül közgyűlésünk az alábbi jel­vényt fogadja el: a pajzs alján a Szentírás fölött keresztbe tett két kulcs, amely az Ige oldozó és kötöző hatalmát jelképezi, fölötte a Szentlelket ábrázoló galamb, efölött „Legyen világosság" (I. Mózes 1:3.) irattal, a pajzsot baloldalról búzakalász, jobbról szőllővessző vonja körül, melyek a sisakdíszül szol­gáló koronánál egymásfelé hajlanak. Alul két sorban „Duna­melléki Református Egyházkerület" felirat. 42. Egyházkerületünk elnöksége a bírósági ügyviteli szabályok értelmében nyilvános ülésben közli az egyházkerület alkotó tagjaival, hogy egy­házkerületünk bírósága november hó 20-án, hétfőn, d. u. 4 órakor tartja üléseit és felkéri a bíróság tagjait, hogy szí­veskedjenek erre az időre pontosan megjelenni. 43. Nagy Sándor dr. püspöki titkár jelenti, hogy a püspöki hi­vatal az egyházkerületi közgyűlés mult évi határozatait, az azokban foglalt utasítások szerint, hiány nélkül végrehajtotta, a folytatólagos elintézést igénylő ügyek a jelen közgyűlés tárgysorozatán szere­pelnek. Tudomásul szolgál. 44. Elnökség az első napi délelőtti ülést déli 1 óra 15 perckor berekeszti és az ülés folytatását délután 4 órára tűzi ki.

Next

/
Thumbnails
Contents