A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1933. november 18.

10 1933. november 18. — 2—3—4. ó dozva; Biberauer Tivadar összeomlott álomvilága betheli kövén lehelvén ki hü és tiszta lelkét; Tokay Istvánná] egy régimódi, de igazi pásztor tünt el közülünk s Szánthó Gézában a melegszívű, hálás és hü lelket siratjuk. Két női lélekről is megemlékezünk. Hazánk nemes­lelkü barátnője Kuyper Henrietta eltűnő alakja után mondjunk áldást, s van egy igénk és könnyünk Biberauer Richárdné sírjára, ki a magyar diakonisszaképzés sokak előtt ismeretlen, de szemünkben legjelenté­kenyebb, s Istentől leginkább megáldott személyisége volt. Üdvözlések ­A könnyhullatás házából térjünk a vigasság házába és üdvözöl­jük azokat, akikből az élet ígérete néz a szemünkbe. Elsősorban báró Vay László tiszántúli főgondnok urat, a nagy Vay Miklós unokáját, aki patriarchai korban vezérelte népét, ezelőtt 50 esztendővel, az egy­séges magyar református egyház ígéret földjére. Nagy emlékek és nagy ígéretek fiatal vezérét szeretettel köszöntjük, s szívből kívánjuk, hogy őrhelyén sokáig megálljon. Kurdi Béla solti esperes ül a Kere­csényi Zoltán helyén. Régi kedves ismerősünk, akit a többre bizatás alkalmából meleg szívvel köszöntünk a vének legbelsőbb tanácsában. Küldjünk meleg köszöntést Ágoston Sándornak, aki az alkotmányát újonnan és véglegesen megnyert jugoszláviai magyar református ke­resztyén egyháznak első püspöke. Egész egyházkerületünk büszkesége dobbant meg, mikor a magyar országgyűlés az ország kormányzójá­nak jelölése alapján egyhangúlag Teleki Tibor grófot, a pesti egyház­megye gondnokát választotta meg a magyar szent korona őrévé. Díszes közjogi méltóságában szívből köszöntjük. Üdvözöljük Benedek Sándor tolnai gondnokot az I. oszt. magyar érdemrenddel való kitün­tetése alkalmából és Kontra Aladár tanácsbírót kormányfőtanácsossá történt kinevezése alkalmából s meleg kézszorítással emlékezünk meg arról, hogy az idén telt le tíz esztendeje Varga Sándor vértesaljai esperes szolgálatának. Ezelőtt tíz évvel ő volt az esperesi kar Ben­jáminja, íme most már öregségben a harmadik. Egyháztörténelmi események Ez az esztendő megint Luther Márton felé fordította a világ­protestantizmus hálás figyelmét. Református hitünk minden igazsá­gának boldog megvallásával hálásan hirdetjük, hogy mi annak a re­formációnak vagyunk gyermekei, amely a Luther prófétaságából indult meg. Tehát Luther épen annyira a mienk is, mint bárkié, aki róla neveztetik. Ő benne látjuk a reformátori lélek szent kénytelen­ségét, azt a bizonyos „másként nem tehetek" állapotot, amelyből szükségképen születik az új élet. Ahol a Duna forrása az ősgermán erdőben felfakad, hiába próbálná valaki tenyerével, cementet vakoló kanállal, földet oda kaparó kapával elnyomni a felfelé törtető víz­sugárt, lehetetlenségre vállalkozik, mert az a víz nem ott támad, ahol felfakad, hanem beláthatatlan hegyrendszerek, plánétákat formáló

Next

/
Thumbnails
Contents