A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1932. november 19.

139 házlátogatási kérdőívei már eddig is a fenti szempontok figye­lembevételével szerkesztettek meg. Azonban felkéri az egyete­mes konventet intézkedésre aziránt, hogy a vallásos estélyek irányítására hivatott Útmutatóba ezentúl vétessenek fel egy­házunk múltjából és jelenéből olyan képek, melyek alkalmasak az estélyeket vonzóbbakká tenni. E célból kívánatosnak tartja a missziói jelentés egyes részeinek ismertetését is vallásos estélyeken. 212. Az egyetemes konvent tárgyalta az 1931. évben megalakult Magyar Református Külmissziói Szövetség beadványát, melyben kéri, hogy az egyetemes konvent a Szövetség szervezési munkájának tá­mogatását és megszervezését az egyházkerületi és egyházmegyei missziói előadók útján rendelje el a gyülekezetekben. Kéri továbbá, hogy gyülekezetenként szervezzék meg a külmissziói kört, mely a külmisszió tanulmányozásával, külmissziói estélyek rendezésével, a misszióért való imádkozással és adakozással, valamint adomány­gyűjtéssel igyekezzék a Megváltó parancsának eleget tenni és a világmisszió munkájába belekapcsolódni. Az egyetemes konvent az 55/1932. sz. határozatában a Külmissziói Szövetség munkáját a gyü­lekezetek figyelmébe ajánlja. Az egyházkerületi közgyűlés újból felhívja a gyülekezete­ket, hogy a presbitériumok foglalkozzanak a külmisszió ügyé­vel, a lelkipásztorok a külmissziót tegyék a templomi igehirde­tés tárgyává, azzal vallásos összejöveteleken foglalkozzanak és a tanuló ifjúság figyelmét is irányítsák a misszió nagy ügye felé. A Magyar Református Külmissziói Szövetség munkáját és anyagi támogatását a gyülekezetek figyelmébe ajánlja. 213. Az egyetemes konvent az egyházkerületi missziói segé­lyekből visszatartott 25% kiutalását 62/1932. sz. határozatával fel­függesztette s az egyházkerületektől jelentést kér az általuk meg­szervezendőnek, megindítandónak vélt, vagy támogatásra szoruló és érdemes egyetemes jellegű missziói munkákról, szervekről és intéz­ményekről. Az egyházkerületi közgyűlés a kért jelentés megtételét az intéző-bizottsághoz utalja. 214. A dunamelléki egyházkerület 199/1931. sz. határozatában megkereste az egyetemes konventet, hogy a szórványokban élő hívek lelkiszükségleteinek kielégítésére gondoskodjék időnként megjelenő röpiratszerű vallásos nyomtatványok kibocsátásáról és nagy ünnepek alkalmával az ünnepi istentisztelet teljes anyagát tartalmazó ünnepi üzenetek kiadásáról. Az egyetemes konvent 28/1932. sz. határozatá­ban felhívja az egyházkerületeket e tárgyban való mielőbbi intéz­kedésre, a maga részéről pedig szívesen vállalkozik a kívánságban foglalt terv megvalósítására.

Next

/
Thumbnails
Contents