A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.
1932. november 19.
114 úr hatáskörébe tartozik-e, mint a segédlelkészeké, vagy az egyházmegyei közgyűlés hatáskörébe, miként a tanítói, vagy tanári oklevéllel bíró vallásoktatóké. Az egyházkerületi közgyűlés a theológiát végzett s budapesti községi iskolákban vallásoktatóként müködö nőknek a székesfővároshoz való viszonyukban történő megerősítését püspök úr hatáskörébe tartozónak tekinti, mert e megerősítés teljesen analóg a segédlelkészek hasonló természetű megerősítésével. 207. (A budapesti református egyházmegye 13/1932. sz. határozatával jelenti, hogy a Notre Dame de Sión róm. kath. intézet ref. növendékeit az intézet nem bocsátja ki ref. vallástani órákra, arra hivatkozván, hogy nevezett növendékek a szüleik lakóhelyén levő lelkésztől kapnak rendszeres tanítást az ünnepi szünetekben s ugyanazon lelkésztől osztályzatot is nyernek. Az egyházkerületi közgyűlés hangsúlyozza, hogy érvényes vallástani osztályzatot minden tanulónak csak illetékes vallásoktatója adhat; ennélfogva elrendeli a közgyűlés, hogy a) az egyházkerület egy lelkipásztora se adjon más gyülekezet területén levő iskolába járó tanulónak vallástani osztályzatot; b) felkéri a kerületi közgyűlés az egyetemes konventet hasonló értelemben való egyetemes érvényű intézkedésre. 208. Az egyetemes konvent 180/1932. sz. határozatával a ref. egyetemi és főiskolai hallagtók vallásos gondozásának irányítását, összefoglalását és ellenőrzését hatáskörébe vette és utasította a miszsziói bizottságot, hogy e feladat rendszeres teljesítésére készítsen tervezetet és terjessze azt a legközelebbi konventi gyűlés elé. Míg ez a részletes rendelkezés elkészülne, felhívja a konvent azon egyházközségeket, amelyek területén egyetem, vagy más főiskola van, hogy a főiskolai hallgatók körében végzett vallásos nevelő munkáról tegyenek jelentést a konventi gyűlés elé. Az egyházkerületi közgyűlés a konventi határozatot tudomásul veszi és felhívja a budapesti egyházmegyét, a kecskeméti és pécsi egyházközségeket, hogy a szóbanforgó munkát tovább is végezzék s arról az 1932. évre (1931—32. iskolai évre) vonatkozó s a konvent elé terjesztendő jelentést a püspöki hivatalba 1933. januárjában küldjék be. 209. Tárgyaltatott az egyházkerületi missziói bizottság jelentése az egyházmegyékben folyó missziói munkákról. A budapesti egyházmegye egyházközségeiben általában virágzó missziói munka folyik, amely a közelmúlttal szemben kétségtelenül haladást mutat. A múlttal való pontosabb összehasonlítást és általában a helyzetről való pontos jelentéstételt lehetetlenné teszi az a körülmény, hogy az 1931—32. munkaév a budapesti egyházi