A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1932. november 19.

65 ség megakadályozza a református növendékek hitoktatását azáltal, hogy részint nem mutatja ki az iskolába járó református növendéke­ket, részint református növendékekét római katholikusoknak ír be, a protestáns tanulókat r. katholikus vallásórán való részvételre kö­telezi, a tanulók református hittani osztályzat nélkül és nem egy eset­ben római katholikus hittani osztályzattal kerülnek felsőbb osz­tályokba. A lelkész tehetetlenül áll a római katholikus iskola merev elzárkózásával szemben. Az egyházi felsőhatóságok közbelépését kéri a visszás állapotok megszüntetésére. Egyházkerületi közgyűlésünk a szanki egyház panaszát, hivatkozással a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak 820-5/310—1930. VIII. sz. leiratára, azzal a, kéréssel terjeszti fel egyetemes konventünkhöz, hasson oda a kultuszminiszter úrnál, hogy a kiskunmajsai esetben sürgős vizsgálatot elren­delni szíveskedjék és az egyház által beterjesztett panaszokat részletesen átvizsgálva, az állami nevelési törvények minden intencióiba is beleütköző kiskunmajsai állapotok megszüntet­tessenek. 101. A pesti egyházmegye 1932. október 5-én, 36. kgy. hatá­rozatával fölterjeszti pilisvörösvári vallássérelmi panaszát, mely­szerint a pilisvörösvári és pilisszentiváni állami iskolákban a feszü­let minden tanteremben a falon függ. Egyházkerületi közgyűlésünk megkéri püspök urat, hogy a sérelmes ügyben a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnál eljárni méltóztassék. Hangoztatni kívánja a közgyűlés, hogy a kereszt magá­ban nem sérti, mert nem is sértheti a református keresztyén em­ber vallásos érzését, de mint a róm. kath. vallásfelekezet szim­bóluma, már vallási sérelmet jelent. A róm. kath. vallás ugyanis 1608 óta megszűnt államvallás lenni, 1848 óta pedig megszűnt uralkodó vallás lenni. 1848 óta nincs egyetlen törvényünk, amelyik a vallásfelekezetek közötti viszonosság és a felekezetek közötti jogegyenlőség elvével ellentétben állana. A feszületnek tehát, mint a róm. kath. vallás szimbólumának, állami intéze­tekben való kifüggesztése elsősorban alkotmánysérelmet jelent, mert a százados küzdelmek árán kivívott és állami törvényeink által tiszteletben tartott felekezeti jogegyenlőség elvét sérti és ilyen módon sérelmét jelenti minden nem róm. kath. bevett és elismert vallásfelekezetnek is. 102. Bemutattatott a pesti egyházmegye által 1932. október hó 5-én 82/b. szám alatt jóváhagyott Kispest-Wekerletelepi református egyházközség temetkezési önsegélyzőjének szabályzata. Az egyházkerületi közgyűlés a Kispest-Wekerletelepi re­formátus egyházközség temetkezési önsegélyzőjének szabály­3

Next

/
Thumbnails
Contents