A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1932. november 19.

61 illetve átértékelése a helybeli egyház számára elhordozhatatlan terhet jelentene, — az új díjlevelet jóváhagyja és megerősíti. 91. A pesti egyházmegye felterjeszti a gödöllői diakónus állásá­nak szabályrendeletét, melyet az egyházmegye jóváhagyott. Egyházkerületi közgyűlés megállapítja, hogy egy, a lelki­pásztornak segédkező egyházi hivatalnok beállítása és arra vonatkozó szabályrendelet készítése az illető egyházközség joga. Mivel azonban hivatalos használatban a diakónus név a szeretetmunkákat végző egyházi tisztviselőre alkalmaztatik, felhívja a gödöllői egyházközséget, hogy szabályrendeletében az illető egyházi alkalmazottat és annak munkakörét más név­vel jelölje meg. 92. \ pesti egyházmegye a pestújhelyi egyház panaszára hozott 73a/1932. sz. határozatát terjeszti föl, melyben szomorúsággal és felháborodással veszi tudomásul azt az abuzust, melyet több helyen is, de jelenleg két adott esetben a pestújhelyi államilag segélyezett római katholikus jellegű polgári fiú- és leány-, valamint felsőkeres­kedelmi iskolák gyakorolnak, hogy az odajáró református növendékek hitoktatása részére az épületben helyiséget nem adnak, holott ezen iskolák mindenki által befizetett állami adókból segélyeztetnek és azáltal, hogy a nem római katholikus tanuló tandíját elfogadják, vele szemben az állami törvények által előírt tantervi rendelkezések aka­dálytalan megvalósítására felelősséget vállaltak. Az egyházmegyei közgyűlés a fokozatos felsőbb egyházi hatóságok útján megkeresi a vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, hogy ezektől az állami hozzájárulást élvező iskoláktól és intézetektől az összes személyi és dologi államsegélyek megvonásának terhe alatt sürgősen követelje meg, hogy a lelkiismereti szabadságra vonatkozó állami törvények tiszteletben tartásával, intézetük falain belül adjanak tisztes helyet a más vallású tanulók lelki életének ápolására. Egyházkerületi közgyűlés a pesti egyházmegye határoza­tát felterjeszti az egyetemes konventhez azzal a kéréssel, hogy a pestújhelyi esetből kifolyólag egyetemes konventünk kérje föl a vallás- és közoktatásügyi miniszter urat az állami segély­ben részesülő római katholikus nevelési intézetek igazgatóságá­hoz intézendő rendeletre, mely szerint ezen intézetek igazgató­ságai a tantervben megszabott hitoktatás elláthatására az in­tézet falain belül kellő időben megfelelő helyiség rendelkezésre bocsátására köteleztessenek. 93. A vértesaljai egyházmegye jóváhagyás végett felterjeszti az unyi leányegyház lelkészi díjlevelére vonatkozó azon 59/1932. sz. határozatát, mellyel törli a díjlevélből a 1600 négyszögöl szántó, 1600 négyszögöl kaszáló és 1600 négyszögöl legelő tételt, mint amely sohasem volt a lelkészi javadalom tárgya és amelyet sohasem élvezett

Next

/
Thumbnails
Contents