A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1932. november 19.

16> után fizetendő nyugdíjintézeti járulékok ügyét. Ennek befizetésére a törvény szigorúan kötelez, s mégis a gyakorlat tűrte, hogy jó időkben, éveken keresztül, egész vidékek ezen a címen egy fillért se fizessenek be. Megtörtént az a hallatlan eset, hogy canonica visitatiókor felvetvén előttem a kérdést, fizessünk-e mi, mikor a szomszéd község nem fizet, vagy a másik felekezet nem fizet, s én a fizetés feltétlen kötelezettségét hirdettem és kötöttem a hívek lelkére: ugyanakkor pedig az egyházmegyei canonica visitatio beleavatta az egyházközséget abba az általa tudott titokba, hogy nem kell fizetni. Kedves muzsika ez a magyar fülnek. De hogy mi lesz azzal a sok tanítóval, akinek nyugdíjából először a hátralékokat vonják le, azt nem tudják a jól értesült urak. Az adómorál nemcsak az adófizetők, hanem az adót kivető és beszedő államra is érvényes, s az az állam, amelyik jutalmazza a nem fizetőt és megbünteti, aki köztartozását ereje végső megfeszítésével is beszolgáltatja, önmaga sírját ássa meg. A római világbirodalom felbomlásának egyik legfőbb oka a köztartozások terén előállott gazdasági lehetetlenülés állapota volt. Másik hiba, amely a jelenlegi helyzet kialakulását előidézte, az, hogy nincs rendszeres együttműködés az állami élet különböző ágai között. Konkrét példáját ennek is iskolaügyünk terén tudom megmutatni. Vannak községek, amelyek készséggel vállalnák magukra az iskoláztatás terhének ezt vagy azt a részét, jól tudván, hogy ha helyettük nem végzik el ezt a felekezetek, sokkal nagyobb teherrel nehezednék reájuk a népnevelés törvényszabta kötelezettségének hordozása. De némely vármegye törli az ilyen terheket, mert előbbrevalónak tartja saját kezdeményezésének táplálását, mint a nemzeti élet gyökérszálainak: a községek életfunkcióinak megerősítését és biztosítását. Innen is felhívom a gyülekezetek presbitériumait és az esperes urakat, hogy minden idevonatkozó konkrét kérdést jelentsenek nekem. Fájdalom, nem biztatom azzal, hogy sérelmük orvosoltatik, de ahhoz, hogy valamikor orvosoltassék, szükség van a világos és tisztázott esetek egész készletére. Rá kell mutatnom arra, hogy lelkészeink és tanítóink között szörnyű pauperlzmus jelei kezdenek feltünedezni. Amikor a tanító hónapokon keresztül nem kapja fizetését, midőn a lelkipásztor javadalma, különösen nem kongruás egyházközségekben, a puszta megélhetés színvonalát nem éri el, csak egy olyan hősies és emelkedett szellemű sereg, mint nagy egészében a Dunamelléki Egyházkerület lelkészi és tanítói kara, tud hangtalanul tovább küzdeni és fokozottabb erőt kifejteni. Néha ugyanazt érzem, mint a háború hadvezérei, akik látták a viruló fiatal századokat egymás után menni, gránátverte tetőket megostromolni és megrendülve tapasztalták, hogy sohasem lankadt az újrakezdés heve a halál fekete diadalíve alatt sem. Ezért nagyjelentőségű az a gondolat, melyet eddig Petri Pál államtitkár úr képviselt s bizonyára képviselni fog ezután is, t. i. hogy a lelkipásztori és tanítói fizetéskiegészítéseket ne a tisztviselői fizetések mértéke szerint csökkentsék, hanem egészen kivételesen kezeljék, mert az a csekély készpénz már egy hihetetlenül összezsugo-