A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.
1931. november 14.
179 Az egyházkerületi intézőbizottság a budapesti egyházközség presbitériumának egyhangúlag hozott és az egyházmegye intézőbizottsága által jóváhagyott határozatát, az I. t.-c. 67. §-ának n) és o) pontja értelmében, a maga teljességében véglegesen jóváhagyja. Határozatát tudomásvétel végett az egyházkerületi közgyűlésnek beterjeszti. Határozatáról a pesti egyházmegyét és az érdekelt egyházközséget jegyzőkönyvi kivonat alakjában értesíti. (3013/1931. szám.) 2. Fromm Lajos dr. ügyész jelenti, hogy a pesti egyházmegye esperese jóváhagyás végett felterjesztette az alag-dunakeszi egyház, mint vevő és Kun Tibor dr., mint eladó közt Budapesten 1928. október 4-én kötött adás-vételi szerződést, mely szerint az egyház megvette az alagi 663. számú telekkönyvi betétben felvett telket és házat 35.300 pengő vételárért. Az intézőbizottság a Kun Tibor dr., mint eladó és az alagdunakeszi egyház, mint vevő között Budapesten 1928. október hó 4-én az alagi 663. számú telekkönyvi betétben 1/3. és 2'/l. hrsz. alatt felvett ingatlanra vonatkozólag létrejött adás-vételi szerződéstől a jóváhagyást megtagadja. Szemere Kálmánnak Budapesten 1930. november 19-én kiadott azon nyilatkozatát, mely szerint mindaddig, míg közte és az alag-dunakeszi egyház között esetleg megindítandó kártérítési perek jogerősen be nem fejeztetnek, az adás-vétel tárgyát képező ingatlant sem elidegeníteni, sem megterhelni nem fogja, az intézőbizottság tudomásul veszi és elfogadja. (2471/1931. szám.) 3. Varga Sándor esperes előterjeszti, hogy az egyházkerületi intézőbizottság foglalkozott a tanítói fizetések 10%-os csökkentésére vonatkozó 865—1—150/1931. VKM számú rendelet végrehajtásának kérdésével. Felmerült a kérdés, mennyiben terjesztendő ki a fizetéscsökkentés a termény- és készpénzjárandósággal biró tanítókra. Egyáltalán kiterjesztendő-e fixösszegben megállapított készpénzjárandóságaikra? Felmerült az a kérdés is, vájjon kiterjesztendő-e és mennyiben a fizetéscsökkentés a lelkészi javadalmakra is? Az intézőbizottság tiszteletteljes kérést intéz az Országos Zsinathoz, hogy a nagyjelentőségű ügyben sürgősen állást foglalni kegyeskedjék. (3166V1931. szám.) 4. Ferenczy Károly vagyonkezelő előterjeszti, hogy Barizs István ócsai bérlő körülbelül 6000 P adóval és 2621 P haszonbérrel tartozik. Mivel ez évben termése egyáltalán nem volt, így fizetni nem tud, de kötelezte magát arra, hogy adósságát a széna árából havonkint törleszti s egyben nyilatkozatot állított ki, melyben felhatalmazza az egyházkerületet — ha szükségesnek tartja —, hogy tartozásának biz12*