A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.
1931. november 14.
168> 3. A gyermekmisszió fejlődött, a gyermek-istentiszteletek és bibliai iskolák száma szaporodott, de ezzel nem tud lépést tartani a pásztori gondnak a gyermek egész életére való kiterjesztése. Egy egyházmegyében: a felsőbaranyaiban az egész missziói munka gerince, mely minden egyházban folyik, a gyermekek bibliai nevelése. Két egyházmegyében, a pestiben (Budafokon) és a kecskemétiben (Nagykőrösön) volt vasárnapi bibliai iskolai tanfolyam. 4. A konfirmáció ügye, annak dacára, hogy az Útmutatás sok jót tett, még mindig elhanyagolt ügye vallásos nevelésünknek; egyéni vállalkozásoknak és kísérleteknek tág teret enged. Az életkor tekintetében most küzd az új követelmnéyekhez való alkalmazkodás kötelessége a mult hagyományaival és mondjuk meg őszintén, igen sok esetben a való élet félre nem tehető parancsaival. A baj lényege azonban a konfirmáció anyaga terén uralkodó zűrzavar. Közel vagyunk a 12-ik órához, melyben meg kell állapítani a konfirmációi tanítás és nevelés anyagát és módszerét. A konfirmált ifjúság együttartása levente alakulatokban, ismétlőiskolákban, leánykörökben, ifjúsági egyletekben történik, csak elvétve a konfirmált ifjúság egyesületében, 5. Az ifjúsági munka fejlődik. Bár a falusi közfelfogás nem nagyon kedvez az egyesületek alakításának, mégis létrehozza ezeket a szükség és itt-ott már népszerűsíti is. A solti egyházmegye 3 évig tartó munkával az alapvetést elvégezte s a vértesaljai egyházmegye a mult évben tette meg szép reményekre jogosító módon az első határozott lépést az ifjúság megszervezésére. Ifjúsági konferenciák minden egyházmegyében voltak, ezek közül kiemelkedik a Kecskeméten megtartott két országos konferencia, KIE első nemzeti konferenciája és a Magyar Keresztyén Leányegyesületek Nemzeti Szövetségének országos konferenciája. 6. A felnőtt egyháztagok közt végzett munka fejlődő. Vallásos esték, bibliaórák, bibliakörök, házi istentiszteletek és nőegyesületek e munkának szervei. Általános a vallásos este, de a bibliakör és házi istentisztelet csak lassan hódít tért. 7. Az iratterjesztés terén az általános hanyatlással szemben a vértesaljai egyházmegye számol be fejlődésről. A felsőbaranyai egyházmegyében megszűnt a hivatásos iratterjesztők munkája, helyébe lépett a lelkész által irányított helyi iratterjesztés. Ez egyházmegyében van egyházmegyei iratterjesztés is Pécsett az egyházmegyei missziói könyvkereskedésben. Az iratterjesztésben beállott hanyatlás egyik oka, vagy talán jelensége az, hogy a gyülekezetek költségvetésükből kénytelenek voltak törölni azokat az összegeket, melyek az előző években ott szerepeltek az iratterjesztés szolgálatára. 8. Az egyházkerület gyülekezeteiben a következő egyesületek vannak: Konfirmáltak egyesülete, Keresztyén Ifjúsági Egyesület, Ifjúsági- Egyesület, Leánykör, Énekkar, Önképzőkör, cserkészcsapat, nőegylet, Protestáns Nőszövetség, Lorántfy-Egylet, vasárnapi iskolai szövetség, olvasókör, Bethlen-Szövetség, Kálvin-Szövetség, kül-