A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1931. november 14.

101 viszont (Nagy Zoltán) négy tárgyból kapván elégtelen osztályzatot, egy év múlva teendő teljes vizsgálatra utasíttatott. Javító vizsgálatra ketten jelentkeztek: az egyik (Borza Nándor) egyházjogtanból kapott elégtelen osztályzatát elégségesre javította, a másik pedig (Kőmíves Viktor) a gyakorlati theológiából kapott •elégtelen osztályzatát jóra javította. Ugyanez alkalommal ú. n. lelkészi különbözeti vizsga is volt: Monori Kovács Ferenc volt róm. kath. lelkész, aki egy év előtt a különbözeti vizsga első részét elégséges eredménnyel már letette, most a második vizsgán jeles eredménnyel képesíttetvén, neki a lel­készi oklevél kiadatott. Tudomásul szolgál. 150. Theol. igazgató jelenti, hogy Hamar István az ótestamen­tomi tudományok ny. r. tanára 35 évi szolgálat után, ez év szeptem­ber 1-én nyugalomba vonult. Egyházkerületi közgyűlésünk őszinte szeretettel és nagyra­becsüléssel emlékezik meg azokról a maradandó értékű szolgá­latokról, amelyek hűséges teljesítésében Hamar István egész életét eltöltötte, generációkat nevelt fel és az Anyaszentegyházat minden munkájával építette. Kéri, hogy az illusztris professzor a főiskolánk iránt való szeretetét és szolgálatkészségét továbbra is őrizze meg és kívánja, hogy a nagykegyelmű Isten által neki adott nyugalom idejét még hosszú esztendőkig élvezhesse. 151. Theol. igazgató bemutatja a tanári karnak a theológiai választmány által is elfogadott ama javaslatát, hogy tekintettel arra, miszerint Hamar István, az ótestámentumi tanszék professzora ez év szeptember elejével nyugalomba vonult, az ótestámentumi tanszék az idei tanév kezdetétől fogva úgy láttassék el, hogy az ótestámentumi írásmagyarázat és ótestámentumi vallástörténet tárgyainak összesen heti 6 órában való ellátására a folyó tanévre is Hamar István kéres­sék fel, a héber nyelv és az ótestámentumi szeminárium tárgyainak heti 4 órában való ellátására pedig dr. Csekey Sándor, az egyház­történeti tanszék professzora, aki ószövetségi magántanári képesí­téssel amúgy is rendelkezik. Ami a tiszteletdíjat illeti, az a VI. fizetési osztály 3-ik fokozatának 50%-ában állapíttassák meg, az órák ará­nyában a két tanár között felosztva. Theol. igazgató jelenti továbbá, hogy az idei tanév a theol. választmánynak június 15-én kelt és fenti javaslatot elfogadott határozata értelmében már így is rendeztetett be. A közgyűlés az intézkedést jóváhagyja és felkéri Hamar István és dr. Csekey Sándor professzorokat, hogy az ótestámen­tumi tanszék teendőit a javaslatban megállapított tiszteletdíj mellett továbbra is végezzék.

Next

/
Thumbnails
Contents