A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.
1931. november 14.
54 szek részére a kultusz kormánytól mielőbb gyors segély eszközöltessék ki. Egyházkerületi közgyülesünk az édesanyai szív fájdalmával látja gyermekeinek: kis egyházaknak, lelkészeiknek szomorú helyzetét, a nagy világválság hullámai között való szörnyű vergődését. A helyzet tragikus súlyosságával áll arányban részvéte,, amellyel együttérez a szenvedőkkel és aggódókkal s nem szűnik meg munkálni azon, hogy felfedezze a mentés megfelelő eszközeit, hogy azután ezek birtokában siessen segítségére a segítségre valóban rászorultaknak. Amiket a felsőbaranyai egyházmegye hoz javaslatba,, azokat nem látja egyházkerületünk kielégítőknek és megfelelőknek részint azért, mert már aktualitásukat vesztették, mint a központi adózás gondolata, amelyet a zsinati ülések alkalmával már elvetettek, részint pedig azáltal, hogy máris végre vannak hajtva, mint pl. a takarékosság elvének minden vonalon való érvényesítése. így egyházkerületünk újabb lehetőségek feltárásán fáradozik és épen ezért, mivel a törpe gyülekezetek kérdése nemcsak Baranya ügye, hanem más egyházmegyéké, sőt más egyházkerületeké is, a kérdést országos jellegűnek tekinti s megoldását is országos érdeknek. Szívesen vállalja a kezdeményezés ügyét s épen ezért felkéri elnökségét, hogy a baranyai és somogyi egyházmegye elnökségeivel közös bizottságot alakítva s azt szakférfiakkal kiegészítve, szíveskedjenek beható vizsgálat tárgyává tenni a törpe gyülekezetek kérdését, e gyülekezetek mai helyzetének lelki, gazdasági, szociális okait s feltárva ennek a nagy problémának világos képét, tegyenek jelentést egyházkerületünk számára tanulmányaikról s a helyzet megoldásának lehetőségeiről. A felsőbaranyai egyházmegye azon kérését, hogy a gyermekeiket taníttató lelkészek a kultuszkormánytól gyors segélyben részesíttessenek, meleg pártolással terjeszti fel az egyetemes konventhez. 48. A pécsi egyházközség még a mult évben kérte az egyházkerületi közgyűlést, miszerint Pécs és Dombovár szórványainak hovatartozandósága névszerint állapíttassék meg. Egyházkerületi közgyűlés a kérelmet letette a felsőbaranyai és külsősomogyi egyházmegyékhez azzal, hogy szabályszerű határozattal s névszerint felsorolva állapítsák meg, hogy mely szórványok tartoznak Pécshez és mely szórványok tartoznak Dombovárhoz. Ezek a határozatok meghozatván, felterjesztettek az egyházkerületi közgyűléshez, melyek alapján egyházkerületi közgyűlésünk megállapítja, hogy Dombovár anyaegyházhoz a következő szórványok tartoznak: Ág, Alsómocsolád, Bakócza, Bános, Barátúr, Baranyajenő, Baranyaszentgyörgy, Bikal, Csikóstöttös, Egyházbér, Felsőegerszeg,