A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1931. november 14.

49' egyetemes közgyűlésre. Az ág. h. ev. egyház egyetemes közgyűlése 42/1929. sz. a. hozott határozatával elismeréssel vett tudomást a balassagyarmati református és ág. h. ev. egyházközségek testvéri haj­landóságáról, azonban az eléje terjesztett javaslatok érdemi tárgya­lásába nem bocsátkozott, mert úgy vélte, hogy azok alaposabb elő­készítést igényelnek. Hangsúlyozta az egyetemes közgyűlés, hogy a két egyházközség „közös presbitériuma" elnevezés helyett, az alkot­mányjogi szabatosságnak megfelelően, a két egyházközség közös protestáns bizottsága megjelölést tartja helyénvalónak. Az evangé­likus egyetemes közgyűlés következő évi ülésén újból foglalkozott a kérdéssel és 27/1930. számú határozatával elrendelte, hogy a javas­lat az egyházkerületek útján közöltessék a lelkészekkel és egyetemes konventünk is értesíttessék erről. — Egyetemes konventünk ezévi gyűlésén ezzel a kérdéssel kapcsolatban 148/1931. sz. a. azt a hatá­rozatot hozta, hogy mivel a testvéregyház megegyezésre való kész­sége a 42/1929. és 27/1930. sz. ev. egyetemes egyházi határozatokból nyilvánvaló, véleménynyilvánítás céljából megküldi a javaslatot egy­házkerületeinkhez. Egyházkerületi közgyűlésünk a maga részéről is teljes készségét nyilvánítja a testvér ág. h. ev. egyházzal az áttérések és a reverzálisok kérdésében törvényeink keretein belül, méltá­nyos alapon kötendő megegyezéshez. 36. A pesti egyházmegye felterjeszti a kistarcsa—mogyoródi egy­ház lelkészi díjlevelét, amelyet a pesti egyházmegye 1929. október 15-én tartott közgyűlése 33. számú határozattal hagyott jóvá. Egyházkerületi közgyűlés a szabályszerűen megalkotott díjlevelet jóváhagyja és megerősíti. 37. A pesti egyházmegye beterjeszti az Örkényi egyházközség lelkészi díjlevelét, melyet a pesti egyházmegye intézőbizottsága 1931. január 26-án tartott ülésében 13. sz.' határozattal jóváhagyott. Ezen díjlevelet egyházkerületünk elnöksége is megerősítette azzal, hogy ez intézkedése jóváhagyás végett az egyházkerületi közgyűlésnek be­jelentendő. Egyházkerületi közgyűlés az elnökség intézkedését jóvá­hagyja s az Örkényi lelkészi díjlevelet a maga részéről is meg­erősíti. 38. A pesti egyházmegye intézőbizottsága 1931. március 16-án tartott ülésében jóváhagyta a szabályszerű határozatokkal létrejött pilisvörösvári missziói lelkészi díjlevelet. Ezen díjlevelet egyházkerü­letünk elnöksége, tekintettel arra, hogy az egyházkerületi közgyűlés bevárása a kongrua kiutalásában nagy hátramaradást vonna maga után, megerősítette azzal, hogy ezen intézkedése az egyházkerületi közgyűlésnek bejelentendő. 4

Next

/
Thumbnails
Contents