A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1931. november 14.

26 indulatok forró levegőjében; viszont a szakadatlan kompromisszum világnézeti bizonytalanságot teremt. Elvi tisztaság, kölcsönös megbecsülés, nyíltság és lovagiasság az, amit mindenkitől el kell várnunk a tárgyaló asztalnál, a fórumon és a sajtóban. Abban a reményben vagyok, hogy ezt a Dunamellék minden komoly tényezője velem együtt vallja. Ilyen ígéretek és biztatások, árnyékok és rettentések között indul új korszakába Dunamelléki Egyházkerületünk s vele az egész magyar református egyház. Látja, hogy az elmúlt tíz esztendő történelmi missziót teljesített, midőn alatta épületeink megújultak, földjeink a tehertől megszabadultak, egyházunk alkotó képessége nagyszerű erőpróbát állott ki. Ezek a boldog idők lejártak. Most a tűrés és a várás ideje következett el. Ebben is tudott kemény és nagy lenni a magyar, ama régi példaszó szerint: nem az a legény, aki üti, hanem aki állja. Nem fogunk ahhoz a káromló magyarhoz csatlakozni, ki jégveréskor csépet ragad elé s maga is veri a szőlőjét: hadd lám Uram Isten, mire megyünk ketten! Résen állunk és várjuk a vihar végét. Tudjuk, hogy ilyen nehéz időkben a felelős helyzetben levők morális erején, fokozott hűségén és áldozatos elszántságán, mi minden fordul meg. Két udvarfalvi székely beszélget egymással. Azt mondja az egyik: hallja kegyelmed, ennyi baj még sohse volt a világon. Azt feleli a másik: hogy ne lett volna, hát nem tudja azt kegyelmed, hogy Isten elébb a bajokat teremtette meg s azután az embereket, hogy azokat eligazítsák. íme, itt vannak a bajok; férfiak, magyarok, reformátusok kerestetnek, akik eligazítsák. A világ egyik legszebb költeménye: Milton Elveszett paradicsoma, azzal végződik, hogy Ádám és Éva előtt az Éden küszöbén túl, ahova kiűzettek, feltűnik a végtelen és beláthatatlan jövendő, mint óriás — feladat. Ök visszanézve Édenkert egész keleti részét látják, csak imént még boldog hazájok; ott lebeg fölötte a lángoló kard; ajtaján ijesztő, arcok rajoznak, s tüzes fegyverek. Pár emberi könnyet hullatnak, ámde hamar letörlik. A világ előttük; maguk választják nyughelyük; vezérük a Gondviselés. Kézbe kéz, zarándok, lassú léptekkel Édenen keresztül veszik magányos vándorútjokat. A Dunamelléki Egyházkerület atyáit, gondviselőit, hivatalosait és minden hívét kérem, hogy kéz a kézben, nagy bizodalommal vegyük zarándokútunkat új idők lehetőségei, harcai és áldásai felé.