A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.
1931. november 14.
19 megállapítom azt, hogy nagyon hamar elmúlt és nagyon keveset hagyott hátra ez a tíz' esztendő, ahhoz képest, amit hagyhatott volna. Azt hiszem, másnak is az az érzése, ami nekem, hogy mi mostanában egy korszak zárókövéhez érkeztünk. Még nem tudjuk, hogy már elhaladtunk-e vagy még csak ez után érünk oda, de az bizonyos, bogy ez az összeomlás utáni évtized egy külön fejezet volt, amelynek végéhez közeledünk. A háború és a forradalom után kezdődött egy erős nemzeti és keresztyén reakcióval. A magyar nép ősi ösztöne lobogott ebben a reakcióban, éppen olyan sok erővel és éppen olyan kevés világossággal, mint ahogy az ösztönnél tapasztalható. Ebben a nemzeti reakcióban a keresztyénség nagyon komolyan vett tényező volt, de csak mint politikai jelszó. Nem azt jelentette, hogy több Krisztust a szívekbe és több Krisztust a világba, hanem azt, hogy le a zsidóval és ki a liberalizmussal. Az is kiderült, hogy a keresztyén szó lassankint „római katholikus" jelentést kezdett felvenni s egy új bárok restauráció körvonalai bontakoznak ki a kezdet kooperációs jelszavaiból. Rosszakarat reformátusnak nevezte ezt a korszakot s ezt ürügyül használta az ellenkező irány intézményes és végleges megépítésére. A kezdet kaotikus világában egy csodálatos politikai intelligencia teremtett először rendet. Véghez vitte a consolidátio művét először közjogilag, azután politikailag, végül megvetette az alapokat a gazdasági consolidátio számára is. Ezt a munkát sohasem lehet letagadni, vagy kicsinyelni, mert a legnagyobb magyar politikai alkotások közé tartozik. Eközben a nemzet elzsibbadt és lekötött életerői csodálatos bőséggel megeredtek. Mindenki hirtelen tatarozni, helyreállítani, építeni kezdett. Az egész világban megindult egy szinte forradalminak nevezhető reconvalescencia, amely hasonló az olyan megpezsdüléshez és átmelegítő tavaszi hullámhoz, amilyent tífusz vagy tüdőgyulladás után az elgyöngült beteg érez. Konjunktura támadt a munkára, a kezdeményezésre, emberek kerestettek akciókhoz és akciókat kerestek az emberek. Mindenki valami újat és nagyot akart mivelni és a lehetőségnek nem látszottak a korlátjai. A magyar föld nagyszerű termésekben gazdagon ontotta az aranyló búzát és a nemzetközi piacon ezt a búzát 30—40—45 pengővel jegyezték. Az volt a legkülönb, akinek fantáziája legvakmerőbben termelt és kezdeményezett. Észre se vettük, hogy az új bárok fundamentum nélkül építi monumentális vonalait. Több az egyetemi hallgatónk, mint amennyi nagy Magyarszág idejében volt. Több az intézményünk, mint a háború előtt. Szociális és népjóléti feladatokat vállaltunk akkor még beláthatatlan következményekkel. Egyetemünk négyről hatra szaporodott, népiskolánk számát megjavítottuk 5000-el, megindult a magyar szellem a maga hódító útján külföldön, Collegium Hungaricumok létesültek idegen országok fővárosaiban, kölcsöneinket néhány óra alatt 3—4szeresen túljegyezték az angol és amerikai piacokon és mindez a megduzzadás, nagyszerű erőkifejtés csodálatos érvet szolgáltatott egy hallgatag államművész számára, aki a külföldi nemzetek ellen2*
