A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.
1930. november 22.
III. JEGYZŐKÖNYV a dunamelléki református egyházkerület rendes bíróságának 1930. évi november hó 24.-én d. u^ tartott üléséről. Jelen vannak: Ravasz László püspök és Teleki József gróf egyházkerületi főgondnok elnökletével: Kiss Zsigmond, Vineze Elek, Kerecsényi Zoltán, Varga Sándor, Nyáry Pál és Szakács Imre esperesek, Ráday Gedeon gróf, Kálmán Jenő dr., Huszár Dezső, Benedek Sándor és Mándy Sámuel egyházmegyei gondnokok, Czeglédy Sándor, Hamar István, Hetessy Kálmán dr., Kováts J. István dr., Kulifay László, Kurdy Béla, Lukácsy Imre, B. Pap István, Patonay Dezső, Sáfár Béla, Sebestyén Jenő dr., B. Szabó János, Szalay Ferenc lelkészi-, Benedek Zsolt dr., Bodnár István, Darányi Gyula dr., Imre Sándor dr., Juhász Andor dr., Szabó Béla dr., Szászy Béla dr. és Vargha Nagy István világi tanácsbírák. 1. A megjelent bírák névsorának fölolvasása után elnökség a határozatképességet megállapítja s a teljes bírói gyűlést megnyitja. Fölhívja a bíróságot az időszaki bírói-tanácsnak egy évre való megalakítására, annak a megjegyzésével, hogy ezúttal három lelkészi és két világi rendes-, továbbá két lelkészi és három világi póttag választandó. A bíróság az időszaki tanácsot egy évre a következőleg alakítja meg az egyházkerületi elnökség elnökletével: Kiss Zsigmond, Kováts J. István dr. és B. Pap István lelkészi-, Benedek Sándor és Ráday Gedeon gróf világi rendes tagok; Hamar István és Patonay Dezső lelkészi pót-, Szászy Béla dr., Juhász Andor dr. és Darányi Gyula dr. világi póttagok. 2. Minthogy Göde Lajos előadó az idő rövidsége miatt nem tudta áttanulmányozni Pogány István kispesti gondnok és társai fegyelmi ügyének aktáit, az egyházkerületi bíróság ezt az ügyet az időszaki tanács elé utalja. 3. Elnökség bejelenti, hogy ezúttal négy fegyelmi és három közigazgatási bírósági ügy kerül tárgyalásra és javasolja, hogy három bírói tanács alakíttassék.