A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1930. november 22.

14 programmja évtizedekre be van fejezve. Ebben az utolsó fél emberöltőben annyit haladt, amennyit a magyar református egyháznak kevés gyülekezete csupán kivételes időszakokban haladhatott. A felszentelés a Kormányzó Ür Ő Főméltóságának jelenlétében folyt le. Megtisztelt látogatásával a Kultuszminiszter úr, Kecskemét az ország érdeklődésének középpontjába került. Főméltóságok, méltóságok sereglettek össze és hallgatták országvezetőknek, miniszternek megnyilatkozásait. A Kultuszminiszter úr mondotta a Bodor Zsuzsánna Szeretetháznál a felszentelő beszédet, és a délutáni összejövetelen ő tartotta az ünnepi előadást. Beszélt Kecskemétnek, a Duna-Tisza magyarság centrumának történelmi hivatásáról és beszélt a kálvinizmus jelentőségéről e hivatás betöltésénél. Minden név megemlíttetett a kecskeméti szép napon, minden köszönet elmondatott. Csupán három névről nem volt említés, mert ez a három név volt a házigazda s egyszersmind minden dolgoknak szerzője. Dr. Hetessy Kálmán lelkészelnök, Szeless László főgondnok és Muraközy Gyula lelkész neve, bár nem ejtették ki s márvány-táblákon is hiába keresné az ember, a kecskeméti egyházközség történetébe és páratlan alkotásaiba kitörölhetetlenül fel van jegyezve. November 2-án ültük meg százéves emlékünnepét annak, hogy a Kálvin-téri templom megnyitotta kapuját az Ür elé siető sereg előtt. Ez az ünnep túlemelkedett a gyülekezeti ünnep határán és az egész dunai kálvinizmusnak ünnepévé lőn. A dunai kálvinizmusnak semmi sem ábrázolja úgy a szellemét, mint a Kálvin-téri templom és a vele összefüggő események. Tulajdonképen diaspora- és zarándok-kálvinizmus ez a dunai. Még ahol nagy gyülekezetek vannak is, a DunaTisza közén, a tanyavilág révén diasporává és mozgó elemmé változik. Tősgyökeres gyülekezetei közül igen sok ^lig 150 éves telepítés. Legnagyobb gyülekezetei pedig immigrációból eléállott új alakulatok. Ez a mozgó kálvinizmus a maga kisebbségével kovászszerü anyaggá vált a dunai magyar mívelődésben és hordozza a kisebbség nagy kiváltságát és nagy terhét: nem kormányoz, de inspirál; nem a számával győz, hanem a súlyával. Ennek a kálvinizmusnak lett a metropolisává a budapesti gyülekezet. Támadt egy olyan városban, ahol református embernek nem volt letelepedési és iparűzési joga, megépült egy olyan területen, amelyet a város falain kívül, mint egy felhagyott török temetőt a város felsőbb nyomásra ajándékozott nekik, nem is tudjuk, jókedvből-e, vagy tréfából. És ezen a helyen gyökeret vert a magyar szellemi életnek legsajátosabb növénye: a kálvinizmus csipkebokra, amely virágtalanul, tövisesen ott állott az élet országútja mellett, annyi jövő-menő nyájnak és pásztornak volt az útjában, de azok, akik nagy nemzeti küldetéssel birtak, e csipkebokor lángjából vették a tüzet, az Igét és a parancsot. Ez az alkalom elevenítette fel emlékezetünkben a XIX. század legnagyobb papjának, Török Pálnak a2 emlékezetét, akinek óriási missziója a dunai kálvinizmus középpontjának megszervezése volt. Ezelőtt 130 évvel Budapest a Dunamelléki Egyházkerület missziói lelkészsége volt, ma az egyházkerületnek