A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1929.
1929. május 28.
92 123. Az elnökség bejelenti, hogy a nagyharsányi egyház és Nagyharsány község között létrejött adásvételi szerződést, mely szerint az egyház a tulajdonát képező, de a községi tanítónő által ingyenesen használt telket és épületet 9000 P-ért eladja a községnek, jóváhagyta. A közgyűlés az elnökség intézkedését jóváhagyólag tudomásul veszi. 124. A tolnai egyházmegye esperese jóváhagyás végett felterjeszti a nagypalli egyház két rendbeli adásvételi szerződését. mely szerint az egyház elad 655 négyszögöl területű belsőséget Török Jánosnak 655 P-ért s vesz Török Jánostól és nejétől 1927 négyszögöl szántót 655 P-ért. A közgyűlés a szerződéseket jóváhagyja s az elnökséget felhatalmazza, hogy az egyházmegyei közgyűlés jóváhagyásának rávezetése után a szerződéseket szintén záradékolja. > 125. A solti egyházmegye esperese jóváhagyás végett felterjeszti az orgoványi egyház, mint eladó és Molnár Gergely lelkész és neje, mint vevők között létrjött adásvételi szerződést, mely szerint az egyház a parochia körül fekvő és mintegy 17 holdnyi lelkészi javadalmat képező földjéből 516 négyszögölet elad Molnár Gergelynek és nejének 1548 P-ért. A közgyűlés a szerződést jóváhagyja s annak záradékolására az elnökséget felhatalmazza. 126. A solti egyházmegye esperese jóváhagyás végett felterjeszti az apostagi egyház és'Mészáros András és neje közt létrejött adásvételi szerződést, mely szerint az egyház eladja nevezetteknek a beltelekben levő „Otthon" nevű házát 5100 P-ért. A közgyűlés a szerződést jóváhagyja s annak záradékolására az elnökséget felhatalmazza. 127. A solti egyházmegye esperese jóváhagyás végett felterjeszti a kiskunlacházai egyház és Kiskunlacháza község között létrejött adásvételi szerződést, mely szerint az egyház elad községi temető céljaira saját temető melletti földjéből 1488 négyszögölet 1935 P-ért, úgy, hogy a vételárból ingatlant fog vásárolni. A közgyűlés az adásvételi szerződést jóváhagyja és annak záradékolására az elnökséget felhatalmazza.