A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1929.
1929. május 28.
\ 29 Iskolaügy. De keserű jelentés húzódik végig az egyházmegyék jelentésein, midőn iskoláink helyzetéről, a hívek és a lelkészek, tanítók anyagi helyzetéről beszélnek. Elvileg igazat adok a kormánynak abban, hogy az elnéptelenedő gyülekezetek iskoláitól meg akarja vonni az államsegélyt. De itt minden a végrehajtás módjától függ. Először is nem igazság az, hogy az apák ették meg az egrest és a fiak foga vássék el tőle. Ahol a népszaporaság terén kedvező fordulat állott elé, vagy ígérkezik, az iskolát semmi körülmények között sem volna szabad elsorvasztani. Ahol elnéptelenedett felekezeti iskola van, de a község adójának tetemes részét reformátusok fizetik, történelem ellen való vétek s egyben igazságtalanság községi iskolákat teremteni s azokba olvasztani be négyszázéves elemi iskolákat. Ezeket az iskolákat a kultuszminiszter úrnak dédelgetni és kirakatba kellene tennie, mert ezek az igazi bizonyságok-a magyar kultúrfölény mellett. Semmi nehézsége sincs annak, hogy a községi iskolák növendékeit ilyen iskolákba tereljék; a tanterv, az állami, a vallásos nevelés zavartalansága biztosítva van s az a nép, amely ezeket az iskolákat a legsötétebb századokban fenntartotta, megérdemel egy kis türelmet és várakozást. Kételkedem abban, hogy e módszerrel tetemesebb megtakarításhoz lehetne jutni. Az elnéptelenedett református iskolának megmarad üres épülete — s egészen bizonyos, hogy a megduzzadó iskolának nemsokára építési államsegély kell; az is bizonyos, hogy a vándorbotra jutott református rektor helyett nemsokára új tanerőt kérnek a kényeztetett iskolába, természetesen a felekezeti arányszám alapján. Legutolsó esetben pedig fennáll az az igényünk, hogy a kormány a beszüntetendő államsegélyt biztosítsa nekünk, népes és gyarapodó gyülekezetünkben létesítendő új református iskolák számára. Iskolaügyünknek egy másik fájó kérdése szintén megoldásra vár. A mostani joggyakorlat szerint a felekezeti iskolák fenntartósági járulékát egyoldalúan a közigazgatási hatóságok állapítják meg, sokszor az egyház megkérdezése nélkül. Aki ismeri a magyar vidéki közéletet, tudja, hogy ez sokhelyt a kormány intenciója ellenére a hatalmi szóval kivetett és kényszerrel behajtott kultursarc ismérveit ölti fel. Igaz,.hogy a kormány esetenkint kész méltányosan ítélni meg a helyzetet. De ez a méltányosság a politikai érde-
