A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1929.
1929. május 28.
191 kat tegye vizsgálat tárgyává s a tények teljes felderítése után hozzon új ítéletet. 8. A dunamelléki egyházkerület bírósága a pesti egyházmegyei bíróságnak dr. Kacsóh Lajos volt gyóni lelkész perújítási kérelme tárgyában 1929. év október 15-ik napján hozott s dr. Kacsóh Lajos által megfölebbezett végzést felülvizsgálván, a következő végzést hozta: A dunamelléki egyházkerület bírósága a pesti egyházmegye bíróságának végzését a felebbezés elutasításával indokainál fogva helybenhagyja. 9. A dunamelléki ref. egyházkerületi bíróság, mint fegyelmi bíróság, Tőrös Sándor pestújhelyi h. lelkész elleni fegyelmi ügyben, amelyben ennek a bíróságnak 12/1929. sz. a. hozott ítélete folytán a pesti egyházmegyei bíróság, mint fegyelmi bíróság, 1929. évi október 15. napján 5/1928. O. A. sz. a. hozott végzésében az 1929. évi március hónap 12-én felvett tárgyalási jegyzőkönyv kiegészítését rendelte el és a kiegészítés alapján az 1929. évi március hónap 12. napján hozott ítéletében II. a), b) és c) pontok alatt körülírt vádak tekintetében az eljárást megszüntette, Kallós Lajos, Csobó Kálmán felebbezése folytán, tárgyalás alá vévén, a következőleg ítélt: Az egyházkerületi bíróság a fölebbezésnek helyet nem ad. 10. A dunamelléki egyházkerület bírósága, mint felebbezési fegyelmi bíróság, a tolnai egyházmegye elnökségének Müller Menyhért hidasi lakosnak igazolási kérelemmel kapcsolatos fölebbezése tárgyában 1929. szeptember 14-én hozott elutasító végzését Müller Menyhért felebbezése folytán tárgyalás alá vette és a következő végzést hozta: Az egyházkerületi bíróság az ügy érdemi tárgyalását mellőzi s az iratokat új tárgyalási határnap kitűzése végett az elnökségnek kiadja. 11. A dunamelléki egyházkerület bírósága, mint felebbezési fegyelmi bíróság, a tolnai egyházmegye fegyelmi bíróságának Kajdi Lajos zengővárkonyi ref. tanító fegyelmi ügyében 1929. november hó 8-iki ülésében hozott fegyelmi ítéletét Kajdi Lajos felebbezése folytán tárgyalás alá vette és a következőkép ítélt: Az egyházmegyei bíróság ítéletét indokainál fogva helybenhagyja.