A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1929.

1929. május 28.

123 ő saját ker. életfelfogását vegye mértékül, mint ahogyan azt napjainkban is eléggé tapasztaljuk. Amíg azonban náluk minden tekintetben a katholika ecclesia fogalmának igazolására a priori felállított tételek az irányadók, addig a ref. egyháztörténetírás kritériuma az Isten Igéje, mert az ecclesiologiai csoportban is a Sacra Scriptura a Theologia princípiuma. Ami pedig közelebbről véve, magyar ref. egyházunk multjáí illeti, a ref. egyháztörténész református lelkész és theológus voltánál fogva már eleve a szempontoknak olyan speciális vonásait hozza magával, amelyeket legalább is olyan mértékben nem igényelhetünk másoktól. Azt jelenti ez, fTogy a református egyháztörténész a maga református hitének fényében lássa meg immár a református élet sokoldalú gazdagságát s ne elégedjék meg a külső körülmények, harcok és küzdelmek leírásával vagy kizárólagosan életrajzi adatok feltárásával, amit jeles világi történészeink különben elvégezhetnek. Ne legyen üres szólam az ajkunkon az ősök hitére való hivatkozás, hanem tárjuk fel a jelen és a következő nemzedék előtt, hogy valóban hogyan éltek, gondolkoztak, miket alkottak, hogyan munkálkodtak gyülekezeteikben s a tanári katedrán azok, akik, ha kellett, meg tudtak halni hitükért. Nem függhet a levegőben a magyar kálvinizmus eszméje és igazsága, mert vagy kifejezője és eredője az az ősök hitének s akkor gyökerei visszanyúlnak a régi múltba, vagy pedig üres szólam, amelynek nincs lelkeket formáló és nemzeteket megtartó ereje. Uj argumentumok sokaságával, a régi fényben kell azért ragyogniok a Bocskayaknak, Bethlen Gáboroknak s Rákócziaknak, de mellettük szólaljanak meg a Méliuszok, Pósaháziak, Tofeusok és Martonfalviak is és tegyenek bizonyságot mindazok előtt, akik hitüknek erejét megoltani szeretnék. Szép és magasztos feladat vár tehát ma minden református egyháztörténészre, hogy felvértezze magát református hitünk igazságaival s ha kell, kemény kritikát gyakoroljon az írás alapján, de apologétája, védője, szószólója is tudjon lenni a névtelen hősöknek, kik életüket adták a megismert igazságért. Mindenkinek szabad az Isten házába vinni azt, amit néki az Úr adott. Hadd vigyem én is, az előttem levő bizonyságtételek hatalmas fellegeitől körülvéve, Krisztusban, az Úrban és Királyban vetett hitemet, azzal az ígérettel, hogy tanári működésemet nem tekintem másnak, mint bizonyságtételnek a tudomány fegyverei mellett. A legmélyebb tisztelettel köszönöm a Főtiszteletü és Méltó-