A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1928.
1928. november 10.
45 A tudományügyi bizottság eme javaslatai véleményadás végett megküldettek az egyházmegyékhez. Egyházmegyéink közül csupán a tolnai egyházmegye foglalkozott eme javaslatokkal. Egyházkerületi közgyűlésünk többi egyházmegyéinket is fölhívja, hogy legközelebbi üléseiken foglalkozzanak ezzel a nagy horderejű javaslattal és határozataikat terjeszszék föl a kerületre. 26. Egyházkerületünk elnöksége a bírósági ügyviteli szabályok értelmében nyilvános ülésben közli az egyházkerületi bíróság alkotó tagjaival, hogy egyházkerületünk bírósága folyó hó 12-én, hétfőn délután 4 órakor tartja üléseit s fölkéri a bíróság tagjait, hogy a kitűzött időre szíveskedjenek pontosan megjelenni. 27. Lelkészi főjegyző-helyettes bejelenti, hogy külön hátralék-jegyzéket nem terjeszt elő, minthogy az összes határozatot igénylő ügyek kiosztattak az előadóknak, így a tárgysorozat rendjén letárgyaltainak. Tudomásul szolgál. 28. Mészöly Gyula, J. Kovács Béla és társainak felebbezése a pesti egyházmegye által a Balassa-alapitvány tárgyában hozott 66 1927. sz. határozat ellen. Tekintettel arra, hogy a Balassa-alapitvány jövedelméből adott ösztöndíjak a gyakorlatban nem lettek 15 tanulóra korlátozva s ezt a korlátozást a pesti református egyház csak szükség esetére, t. i. arra az esetre vette célba, ha a jelentkező igényjogosult tanulók száma az alapítvány jövedelmét nagyon elaprózná, tekintettel továbbá arra, hogy a Balassa nevet viselő igényjogosultak előnyben nem részesülnek s arra szükség nincs is, mert a 19—20 ösztöndíjas között csak 2—3 Balassa nevű ifjú foglal helyet, végre tekintettel arra, hogy az ösztöndíjakat 1924. év óta is az illető tanulók évenkint felvették s ösztöndíjban mindenki részesült, aki jogosultságát igazolta: az egyházkerületi közgyűlés a felebbezéseket azzal küldi vissza a pesti ref. egyháznak, hogy az alapító-levél-