A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1928.
1928. november 10.
254menti s Keresztes Ferencet viselt hivatalának azon helyről minden javadalmazás nélkül való elmozdítására s 280 pengő eljárási költség megtérítésére ítéli, helybenhagyja. 6. A dunamelléki ref. egyházkerület bíróságának időszaki tanácsa, mint közigazgatási bíróság, Budapesten 1928 június hó 4-én tartott ülésében a külsősomcgyi ref. egyházmegyei bíróságnak Siófokon 1928 március 22-én Orbán János és társai büssüi egyháztagoknak a büssüi leányegyház által a kazsoki anyaegyház részére — lelkészi állás fenntartásához való hozzájárulása címén — fizetet 15 q búza kötelezettség alól való fölmentése tárgyában hozott ítéletét Orbán János felebbezése folytán tárgyalás alá vévén, abban a következőleg ítélt: A dunamelléki ref. egyházkerületi bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét indokainál fogva helybenhagyja. 7. A dunamelléki ref. egyházkerület bíróságának időszaki tanácsa, mint közigazgatási bíróság, Nyíry Andor bogyiszlói ref. tanítónak, mint panaszosnak, a bogyiszlói egyházközség elleni illetmény kiszolgáltatása iránt folyamatba tett — ügyében a solti ref. egyházmegyei bíróságnak Kunszentmiklóson 1928 március 19-én hozott ítélete ellen benyújtott felebbezése folytán a következő ítéletet hozta: Az egyházkerületi bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét feloldja és utasítja az elsöbíróságot, hogy Nyíry Andor javadalmi jegyzőkönyvét szerezze be s ez alapon hozzon új határozatot. Teleki József gróf s. k., Ravasz László s. k., főgondnok. püspök. Jalsoviczky Károly s. k., jegyző.