A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1928.

1928. november 10.

I 25 Arról is beszámolnak a jelentések, hogy az egyke pusztító veszedelme itt-ott mintha megtörni látszanék. Újólag hangsúlyozom, hogy a magyar református egyház, s ezzel együtt a magyar közélet legnagyobb problémájának, az egyke veszedelmet tartom. Szeretnék rámutatni milyen helytelenül cselekesznek azok, akik gyönyörködve nézik, hogy a szomszéd ház szalmafedele tüzet fogott, pedig a saját zsúppal fedett hajlékuk alig egy pár arasznyira van a tűztől. Ma már nyilvánvaló igazság az, hogy az egyke nem felekezeti, hanem társadalmi és gazdasági betegség. Gyógyításában nagy szerepe van az egyháznak, de csak akkor, ha pásztori munkája mellett a törvényhozást és a kormányzatot olyan irányban inspirálhatja, hogy azzal a betegség társadalmi és gazdasági okait megelőzni lehessen. Ki kell emelnem azt is, hogy a vegyes házasságokban nemzeti csapásként reánk nehezedő könyörtelen római álláspont hódító ereje megtörni látszik, mert a reverzálisok terén a Dunamelléki Egyházkerület ma már kedvezőbb statisztikát mutat. Népünk még ebben is erősebb ellentállást tud kifejteni, mint a honorácior és történelmi osztályok. Az egyházmegyékből felhangzik a panasz aziránt, hogy az államkormány népiskolai politikája felekezeti iskoláinkra nézve a gyakorlatban sok sérelemmel jár. Ezek a sérelmek két csoportra oszthatók. Egyik csoport azt panaszolja, hogy az államkormány az átmenetileg elnéptelenedő iskolákat mostoha elbánásban részesíti: nemcsak hogy nem adja meg nekik a fizetés kiegészítési államsegélyt, hanem ha a gyülekezetek saját költségükön akarják fentartani az iskolát, az alsóbb tanügyi hatóságok ez elé is több akadályt próbálnak gördíteni. A másik csoport pedig az iskoláink tanítói díj levelének megállapítására vonatkozó sérelmeket foglalja magában. E szerint a közigazgatási és állami hatóságok sokszor egyoldalúan és octrojszerűen járnak el az egyházi hozzájárulás mérvének megállapításánál. Az egyházközséggel tárgyalásokat nem folytatnak, sokszor igen jogosult szempontokat nem vesznek figyelembe és az egyházközségeket olyan terhek hordozására kényszerítik, amelyek esetleg létét is fenyegetik. Nagy baj az iskola fentartói nyugdíj illeték kérdésének rendezetlensége is. Vannak egyházközségek, amelyek erejük végső megfeszítésével ezt az összeget pontosan befizetik, másoknál a községi képviselőtestület vállalja el a tehernek a hordozását. Ismét igen soknál mindezideig befizetés nem történt és az iskolák terhére óriás hátralékok vannak előírva. Ezt a bizony-