A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1928.

1928. november 10.

226 ki; az ítéletet másik részében feloldja s utasítja az egy­házközséget, hogy a bogyiszlói II. tanítói állást betöltő Nyíry Andor részére a törvényes következmények terhe alatt államsegélyért folyamodjék. 11. A dunamelléki egyházkerületi bíróság, mint közigaz­gatási bíróság, a felsőbaranyai egyházmegyei bíróságnak, mint közigazgatási bíróságnak, a kovácshidai egyházközség presbi­tereinek és társainak Paksy Sándor lelkész ellen indított ügyé­ben hozott elsőfokú ítélete ellen ifj. Büde Lajos által bejelentett fölebbezés folytán felülvizsgálat alá vévén, meghozta következő végzését: a dunamelléki egyházkerületi bíróság, mint közigaz­gatási bíróság, a felsőbaranyai egyházmegyei bíróságnak, mint közigazgatási bíróságnak, ítéletét feloldja és utasítja az egyházmegyei bíróságot, hogy számszerűleg állapítsa meg, hogy Paksy Sándor lelkésznek szóban levő igénylése mennyit tesz ki, szerezze be a kovácshidai egyházközség 1928. évi normál költségvetését és állapítsa meg, hogy az ítéletben hivatkozott egyházmegyei közgyűlési határozatot jóváhagyás végett mikor terjesztették fel s a kifejlendők­höz képest hozzon újabb határozatot. 12. A dunamelléki egyházkerületi bíróság, mint közigazga­tási bíróság, a kecskeméti egyházmegyei bíróságnak, mint köz­igazgatási bíróságnak, a kiskunhalasi egyháztanács által 1928. évi január hó 29-én megejtett tanárválasztás ügyében hozott elsőfokú ítélete ellen dr. Farkas Laszlóné szül. Molnár Margit, Zilah János és társai, valamint Rédey János és társai által köz­bevetett felebbezés folytán felülvizsgálat alá vévén, meghozta a következő ítéletét: a dunamelléki egyházkerületi bíróság, mint közigaz­gatási bíróság, a kecskeméti egyházmegyei bíróságnak, mint közigazgatási bíróságnak, 1—1928. sz. ítéletét helyben­hagyja.

Next

/
Thumbnails
Contents