A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1928.

1928. november 10.

198 cly számottevő magyar református egyház az egyetlen reformá­tus egyháza a világnak, mely külmissziói munkát nem folytat, mely nélkül pedig nincs evangéliumi és református keresztyén­ség. Felhívja azért a gyülekezeteket, hogy belmissziói munkás­ságuk mellett tegyék magukévá a külmisszió szent ügyét is, szol­gálják ezt a szószéken, iskolában, vallásos összejöveteleken, jut­tassanak évenkint egy perselypénzt külmissziói célokra, ter­jesszék a Hajnal" című egyetlen külmissziói magyar lapot; el­határozza a közgyűlés, hogy a missziói alapot megvalósítja és annak bizonyos százalékát külmissziói célokra fordítja. A solti egyházmegye szintén mélyen átérzi a magyar református egy­háznak a külmisszióban való elmaradottságát és az ügyet ma­gáévá teszi. Minthogy egyelőre csak az érdeklődés fölkeltéséről és missziói ismeretek közléséről lehet szó, felkéri az egyház­megyei lelkészegyesületet, hogy vegyen fel tárgysorozatába kül­missziói előadásokat. A lelkészek a szószéken és vallásos össze­jöveteleken szolgálják a külmisszió ügyét. Kötelezi az iskolákat, hogy évenkint egyszer külön előadás vagy ünnepély keretében ébresztgessék a gyermekekben a misszió iránti érdeklődést. Fel­hívja az egyházakat és iskolákat a ,,Hajnal" megrendelésére és terjesztésére s a Missziói Szövetség munkájának támogatására. A tolnai egyházmegye utasítja a lelkészeket, hogy adventben tartsanak missziói vallásos estélyeket, ezek perselypénzét küld­jék be az év végéig az esperesi hivatalhoz missziói célokra. Fel­hívja a gyülekezeteket a ,,Hajnal" című lap terjesztésére és arra, hogy a Missziói Szövetség külmissziói vetítettképes elő­adásait használják fel a misszió ügye iránt való érdeklődés föl­keltésére. Az egyházkerületi közgyűlés megnyugvással veszi tu­domásul e három egyházmegye állásfoglalását a külmisszió ügye mellett. Felhívja a többi egyházmegyék gyülekezetét is, hogy egyházmegyei határozat nélkül is, a Lélek indítá­sából, figyeljenek a missziói parancsra és induljanak el annak teljesítése felé. Ujabb intézkedések megtétele előtt bevárja a zsinat határozatát a missziói törvénytervezetről. 219. Ügyész előterjeszti alábbi évi jelentését: Tisztelettel jelentem, hogy a most lejárt évben is elláttam az egyházkerületi ügyész teendőit, nevezetesen képviseltem az egyházkerületet pereiben, eljártam haszonbérleti-, vagyon-

Next

/
Thumbnails
Contents