A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1928.

1928. november 10.

196 az Útmutatás alapelveit az egyházi törvény vonatkozó cikkeivel összhangzásba hozva, a konfirmáció körüli eljárást megfelelőleg szabályozza és módot talái arra, hogy a törvény végrehajtásá­ban bölcs átmeneti intézkedésekkel eloszlassa a szórványosan felmerült aggodalmakéi. Az egyházkerületi közgyűlés örömmel veszi tudomá­sul, hogy a konfirmáció reformjának kezdeményezésére megindult és egyházunk megújulását célzó munkája szinte egyetemes méltánylásban részesül s a zsinat elé terjesz­tetik. 213. A külsőscmogyi egyházmegye 11—1928. sz. határo­zatában tiltakozik a vasárnapi munkaszünet alkalmi felfüggesz­tése ellen és e tiltakozást fölterjeszti a felsőbb egyházi hatósá­gokhoz a kormánynál leendő megfelelő eljárás kérésével. Egyházkerületünk közgyűlése nemcsak a vasárnapi munkaszünet érdekében eddig hozott állami törvények szi­gorú meg tartatását kívánja elsősorban a kormány és annak szervei által, hanem e törvények mielőbbi teljesebb ki­építését is szükségesnek tartja. Éppen ezért a maga részé­ről is felemeli tiltakozó szavát a vasárnapi munkaszünetnek aratás, szüret, vagy más szorgos munkaidőben való felfüg­gesztése ellen és az egyetemes konventhez fordul, hogy e kérdésben a kormánynál a szükséges lépéseket tegye meg. 214. A külsősomogyi egyházmegye közgyűlése kéri az egy­házkerületet, hogy a vallástanítás intenzívebbé tétele s majd a VIII. osztályú elemi iskoolában — a tanítók tehermentesítése céljából — a lelkészek kezébe való helyezése érdekében a még hátralevő átmeneti idő alatt a tanítók, különösen a lelkészek megfelelő előképzéséről alkalmas módon gondoskodjék. Az egyházkerületi közgyűlés a javaslatot átteszi a vallásoktatási szakosztályhoz. 215. A pesti egyházmegyei közgyűlés elrendelte 70—1928. számú határozatában az új énekeskönyv használatára való ada­tok beszolgáltatását az új énekeskönyvnek az egész vonalon leendő kötelező használata céljából.

Next

/
Thumbnails
Contents