A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1928.
1928. november 10.
153 idén nem látogatták meg és nem ellenőrizték, amivel súlyos mulasztást követtek el. Meg kell állapítani, hogy komoly mértéket alkalmaztak, mert kitűnőnek a fenti 5 iskolát, vagyis 7.4 százalékot minősítettek, míg jeles volt 20 iskola (30.4), jó 24 iskola (36.4), elégséges 13 (19.6), elégtelen 4 (6.2) százalék. A hittani tárgyakat általában kellő figyelemmel és odaadó buzgósággal dolgozták fel, úgy, hogy az iskolák felekezeti jellege mind jobban kezd kidomborodni. Több helyen a tanító csak a tanév utolsó 1—2 hónapjában dolgozik komolyan, amikor már a látogatást várja. A kecskeméti egyházmegye az elmúlt 1927—28. tanévtől kezdve visszaállította a régi körfelügyelői rendszert: az egyházmegye területét 8 körzetre osztja be s mindegyik körzet iskoláit egy lelkésszel és egy tanítóval vizsgáltatja meg. A jelentés szerint üdvös dolognak látszik, ha a tanügy" előadó évenkint két-három iskola meglátogatásával megbízatnék, akár körfelügyelői látogatás alkalmával, akár más időpontban: személyes tapasztalatok alapján is a kép, amit lát és feltár, életteljesebb, színesebb és gazdagabb lenne, az irányítás pedig egyöntetűbb. (Ez más egyházmegyében már meg van.) Az elmúlt 1927—28. tanév a legtöbb iskolában nagyobb zavaró körülmény nélkül, rendes mederben folyt le. A tanítás majdnem mindenütt szeptember elején kezdődött (csupán Kocséron és Szánkon kezdődött október elején) s a június hó közepén vagy végén megejtett záróvizsgálatokig megszakítás nélkül tartott. Kerekegyházán az új iskola-épület készen áll, Lajosmizsén az új, modern követelményeknek megfelelő iskola rendeltetésének átadatott. Soltvadkerten is fölépült az új iskola két tanteremmel, mely 1927 október 12-én adatott át hivatásának, Vezsenyen pedig a két tantermes és egy tanítói lakással bíró, szép kultúrházzal kapcsolatos új iskolaépület 1927 október 2-án fényes ünnepség keretében avattatott fel. Törtelen is folyamatban van az új iskola építése a község által adományozott telken. Csengőd tam'tói lakást épített 1927-ben. Egy hónapnál többet mulasztott Cegléden 5, Jászkiséren 2, Kerekegyházán 5, Kiskunfélegyházán 4, Lajosmizsén 8, Nagykőrösön 4, Soltvadkerten 3, Szánkon 1, Szentmártcnkátán 4, Tápiószelén 5.7, Tószegen 20 százalék. Az iskolaépületek fekvése és környéke mind tanítás-nevelési, mind egészségügyi szempontból a legtöbb helyt jó. Nem