A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1928.
1928. november 10.
127 tagjai élénken résztvettek az egyházi életben; a nagykőrösiek közül többen ezen kívül is előadásokat tartottak, társadalmi alakulatokban dolgoztak, irodalmi téren is működtek. Kecskeméten az internátus két, kipróbált nevelőnőjét, özv. Koszorús Kálmánnét és Gaál Ilonát a VKM. a nyugdíjintézetbe felvette. V. A tanév lefolyását súlyosan zavarta Nagykörösön az ének- és zenetanár súlyos betegsége, Kecskeméten egyik gyakorlóiskolai tanító betegsége és halála. Nagykőrösön nevezetes esemény volt, hogy az Iskolánkívüli Népművelési Előadóképző Tanfolyam az intézet falai között, az igazgató vezetésével és a tanárok közreműködésével folyt le 1927 szeptemberében, a záróelőadáson a közoktatásügyi miniszter, Pestvármegye főispánja s több vezető férfiú jelent meg az intézetben. Ugyanitt 120 résztvevővel folyt le a Volt Tanítványok Baráti Szövetségének első közgyűlése, amely az intézet céljaira 1240 pengő alapítványt és ajándékot is hozott. VI. Tanulmányi ügyek. Immár állandósult baj, hogy Nagykőrösön a II. pedagógiai tanszék hiánya miatt lehetetlen a kifogástalan tárgyfelosztás és nagy a tanárok megterheltsége. A lefolyt évnek említést kívánó jelensége, hogy Nagykőrösön a középiskolai tanári oklevelű helyettes tanár rendszeresen látogatta a pedagógiai tárgyak óráit, az igazgató szinte szemináriumszerűen is foglalkozott vele és így előkészítette arra, hogy e tárgyak egyrészét átvegye. Kecskeméten a nem teljesen szerencsés szaki arány következtében szintén nem tökéletes a tárgyfelosztás. Mindkét helyen tudatosan vezetett, komoly munka folyik. A tanárkarok módszeres értekezletei alaposan foglalkoznak a gyakorlati kérdésekkel s az idén másodízben tartott közös értekezlet üdvös megállapodásokra jutott az éwégi vizsgálatok egyöntetűsége érdekében. Rendkívüli tárgyként Nagykőrösön az I—II. osztályban heti 1—1 órán tanulták a gyorsírást. Az intézet négy felső osztályának növendékei levente-csapatot alakítottak s testnevelési oktatóképző tanfolyamon vettek részt; képesítést nyert 11 növendék. Kecskeméten a növendékek egyrésze külön zeneórákat vett, egy növendék francia nyelvet tanult. A gyakorlati tanítások száma a IV. osztályban Nagykőrösön 51, Kecskeméten 60, az V. osztályban Nagykőrösön 92, Kecskeméten 120. VII. A tanulók száma és megoszlása. 1. Létszám, felekezeti és társadalmi megoszlás, előképzettség, illetőség. A tanulók