A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1928.
1928. november 10.
119 miniszteri megbízottak mindenütt megjelentek, a jegyzőkönyvek mindenütt elismerő nyilatkozatokat tartalmaznak, lényeges kifogások nélkül. A VKM. a testnevelés megfigyelésére külön megbízottat jelölt ki; a lefolyt tanévről azonban egyik Értesítő sem jelenti a látogatást. Alkalmilag megtekintette a kecskeméti reálgimnáziumot Kornis Gyula államtitkár; Gyönkön az iskola jövőjére vonatkozó tanácskozásra megjelentek Klebelsberg Kunó gr. VKM és Pesthy Pál igazságügyi miniszterek. XVII. Az állami támogatás ügyében lényeges újság a tanárok szolgálati idejének az új fizetési rendszer életbeléptetésével kapcsolatos megállapítása. Ez számcs esetben idézett elő megnyugvást olyan tanárokban, kik eddig hátrányos helyzetben érezték magukat. Örömmel kell felemlítenem, hogy minden olyan esetben, amikor az érdekeltek a hivatalból történt megállapítás ellen alaposan szólalhattak fel, a püspök úr támogató érvelését a VKM. kivétel nélkül elfogadta. Uj rend van kialakulóban a fizetéskiegészítő államsegély engedélyezése tekintetében: intézvény nem jött, de az intézkedések azt mutatják, hogy helyettes .anári fizetéskiegészítést is csak olyan tanár kaphat, akinek már az oklevele is megvan. Ez a tanárképzésről szóló törvény teljes végrehajtását jelenti, bár kissé korán. A választás szabadságát ez nem korlátolja, de a fizetéskiegészítés megnyerésének újabb feltételét jelenti. — A már említett testnevelési felszerelés adományozásán és a kun szentmiklósi építkezési segélyen kívül iskoláink a régi összegű fenntartási államsegélyben és a fizetéskiegészítési államsegélyben részesültek; ennek aránya Kunszentmiklósra nézve kedvezőbbé lett. XVIII. Az 1928 29. tanév a törvényes időben indult meg. A tanári karokban változás, hogy Budapesten helyettes tanárrá választották Kclozsváry Béla (mennyiségfizika) szakvizsgás tanárjelöltet, Kecskeméten Hofmann Kristóf (latin—tört.) oki. tanárt és Gaál Tibor oki. testnevelő tanárt, Kiskunhalason Maurer Jenő (lat—ném.) szakv. tanárjelöltet és rendessé Dékán Sámuel (m,—ném.) oki. tanárt, aki a november 1-én nyugalomba lépő Bátory Gábor rendes tanár helyét foglalja el, Kunszentmiklóson helyettessé ifj. Miklóssy János (földr.—tört.) és Tóth József (m.—lat.) oki tanárokat; Nagykőrösön az eltávozott dr. Gaál László helyére Dúzs Gergely (gör.—lat.) oki. tanárt; ugyanitt újból szolgálatba lépett Danóczi Antal ideiglenesen ny. rendes tanár. — Zavarossá tette az év elejét a szeptemberben az