A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1928.

1928. november 10.

12 nézve fontos eseményt, hogy folyó év november 4-én ünnepeltük a budapesti református német leányegyház templom építésének 50-ik évfordulóját. E napon újra összedobbant szívünk a német birodalom és Svájc reformátusainak szívével és megéreztük a Galata levél igazságát: egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét. De megéreztük azt is, amit az Ige ehhez a parancshoz hozzátesz: Isten nem csúfoltatik meg, amit vet az ember, azt aratándja is. Szeretném, ha a magyar református közvélemény érdeklődése nagyobb mértékben fordulna az amerikai református magyarok sorsa felé. Magam felelősséget érzek amerikai véreink iiánt és keresni fogom a módját, hogy ezt szolgálatban is kifejezésre juttassam, örülök annak, hogy egyházkerületünk egyik kiváló lelkésze, Muraközy Gyula, közöttük jár igehirdetői úton éppen ezekben a hetekben. Az amerikai magyar reformátusság még lelkileg kellően konszolidálva nincs. Nagy százaléka elhelyezkedett az ottani Reformed Churchben, egy kis része a presbiteriánus egyházban, míg egy töredéke szabad egyházi szervezetben kíván tömörülni. Az utóbbi és a két előbbi csoportosulás között áldatlan harc dúl. Ez a harc felőrli az amerikai reformátusság erőit és minket egy idegen világ szemeláttára nemzeti hibáink legszomorúbb mezében mutat be. Nézetem szerint az amerikai magyarságnak szervezetileg is egyesülnie kell, s ameddig ez nem lehetséges, lélekben kell atyafiúi egységre jutnia, mert csak ennek elérése után láthat hozzá rendkívüli feladatának teljesítéséhez. A kivándorlott magyarok első nemzedékét a tradíció, az élő emlékek, a szakadatlanul hazasíró lélek megtartják magyarnak. A veszedelem tulajdonképpen a második nemzedék sorsánál kísért. Ezeknek a megtartásáért sokkal rendszeresebb és odaadóbb munkát kell végeznünk, mint amilyet eddig végeztünk. Örvendetes dolog, hogy az ottani nagy református egyházak, különösen pedig az, amelyhez a tiffini egyezménnyel egyházaink jó része csatlakozott, ez iránt minden testvéri segítésre készek. Tudják azt, hogy a magyarság a tőlünk kivándorolt atyafiakra nézve az evangélizáció és az egyház kötelékébe való megtartás szempontjából a legfőbb eszköz. A magyarok pedig világosan látják, hogy az evangéliumi hit és egyházi élet az egyetlen módszer nemzeti mivoltuk fenntartására. Ideálisabb alap kooperáció számára alig képzelhető. ök a nemzeti jelleget kívánják erősíteni az evangélium