A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1927. október.
1927. október 21.
57 telükhöz egyházkerületünk engedélyét. Egyházkerületi közgyűlésünk arra is nagy gondot fordít, hogy csak olyan ifjaknak adjon külföldi tanulmányútra engedélyt, akik az illető ország nyelvét szóban és írásban legalább olyan mértékben birják, hogy kimenetelük után néhány hét leforgása alatt az előadásokat nagyjából követni tudják. Erre az a körülmény indította egyházkerületünket, mert több alkalommal tudomására jutott, hogy külföldi főiskolák nem szívesen nyitják ki kapuikat újabb magyar diákok előtt, minthogy azok igen sok esetben az illető ország nyelvét a legminimálisabb mértékben sem ismerik. Egyházkerületünk külföldi tanulmányút-engedélyek megadása előtt ki szokta kérni az illető modern nyelv tanítójának véleményét a folyamodó nyelvbeli jártasságát illetőleg. 43.g Az egyet, konvent 82/1927. sz. határozatával arra kérte a vallás- és közoktatásügyi minisztert, hogy a magyar prot. theológusok számára is lehetővé tett genfi és berlini stipendiumokon kívül a francia, angol és olaszországi stipendiumok elnyerését is tegye lehetővé theológusainkra nézve. Az egyet, konvent kérte azt is, hogy a genfi négy protestáns stipendium közül legalább háromra református theológus vétessék föl. Egyházkerületi közgyűlésünk nagy örömmel teszi magáévá egyet, konventünk ilyen irányú kérelmét, egyszersmind nem hallgathatja el afölött érzett mélységes csalódását, hogy az eredetileg kifejezetten és kizárólag prot. theológusok számára létesített négy genfi stipendiumra a vallás- és közoktatásügyi miniszter a f. tanévre más szakbelieket is fölvett és a négy stipendiumból mindössze egyet juttatott ref. theológusnak. 44. Theológiai Választmány előterjeszti, hogy az 1927— 1928. tanévre az alábbi theológusoknak és segédlelkészeknek adott engedélyt külföldi tanulmányaik folytatásához: Burián László IV. é. theol.-nak a Cambridge-i egyetem theol. fakultására, Kuli János IV. é. theol.-nak Utrechtbe, Makkay Miklós IV. é. theol.-nak Montpellierbe, Balázs László III. é. theol.-nak Haliéba, Fónyad Dezső III. é. theol.-nak Zürichbe, Morandi Ilona III. é. theol.-nak Párisba, Pap Ferenc III. é. theol.-nak Amsterdamba, Soltész Judit III. é. theol.-nak Strassbourgba, Csűrös István II. é. theologusnak — mint cserediáknak — az