A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1927. október.

1927. október 21.

163 volt. Tornaszereket ez évben újból (37950 P. értékben) kapott az intézet. XVIII. Az 1927—8. tanév megindulása szabályszerűen ment végbe. Uj tanár nincs. Dr. Hajdú István mint megbízott tanár, teljes óraszámmal tanítja a német és a francia nyelvet, Kovács Ilona a tornaórák ellátására újból megbízást kapott, ugyanúgy dr. Misley Károly az egészség tanítására és az iskolaorvosi teendők ellátására. Beiratkozott 253 növendék, a múlt évvégi látszámnál (234) 19-cel több; alig tudnak ennyit el­helyezni; sokat el kellett utasítani. Az I. osztályban 41 tanuló van. Közvetlenül a tanévvégi beiratások előtt lett köztudomású, hogy az 1926. évi leányközépiskolai törvény végrehajtásaként átmenet nélkül már ebben a tanévben csak olyan tanulók be­írását engedi meg a VKM, akik szept. l-ig életük 10-ik évét be­töltik. Mivel azonban a népiskolai törvény végrehajtásában ki­fejlődött gyakorlat és e tekintetben döntő hatású régi (1883) kö­zépiskolai törvény értelmében számosan jelentkeztek 10 évesnél ifjabbak, a főtiszteletű Püspök űr ezek beírását is tudomásul vette s azt a VKM úrnak bejelentette azzal a javaslattal, hogy az új törvényben megjelölt korhatár csak a szükséges négy évi átmeneti idő után vétessék szigorúan. E javaslatra válasz még nem érkezett. A beírhatok számának szigorú megjelölése (40) és az Egyetemes Konvent Középiskolai Rendetrtásának erről szóló pontja között különbség van: Rendtartásunk főhatósági engedéllyel lehetővé teszi a 40-es létszám átlépését; e felhatal­mazásra egy esetben szükség volt s a főtiszteletű Püspök úr az engedélyt megadta. — A beírtak között 63 6 százalék a re­formátus (tavaly a beíráskor 61 1), evangélikus 19'4 (231), unitárius 0'8 (0*8), római katholikus 16'2 (16). Budapesti 215 (55 százalék), 1 pestkörnyéki és 35 vidéki leány. 1. Az egyházkerületi közgyűlés a jelentést megnyug­vással tudomásul veszi; 2. Nóvák Olgát rendes vallástanári minőségében megerősíti; 3. dr. Hajdú István, Kovács Ilona és dr. Misley Károly további megbízását tudomásul veszi. 188. A tanügyi bizottság bemutatja a tanügyi előadónak a bizottság által elfogadott jelentésé a tanítóképzőintézetek 1926—7. tanévi állapotáról és működéséről. 11*

Next

/
Thumbnails
Contents