A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1927. október.

1927. október 21.

17 megértéssel és megbecsüléssel szemlélték a magyar szellem és a református egyház alkotásait és eredményeit. Uj világ volt számukra az itteni református egyház kulturája. Csupán egy dolog volt, amit nem értettek meg, s amit azért nem akartak megérteni, hogy ne legyenek kénytelenek szigorúan elitélni minket. Ez pedig az, hogy a magyar református egyház az egyetlen egyháza a világnak, amelyik nem űz külső missziót. A külmisszió nem függ össze a gyarmatpolitikával, ha bizonyos mértékig egybe is esik a kettő. Kétségtelen, hogy minél erősebb gyarmatpolitikát űz egy állam, annál kényszerítőbben lép fel a missziói parancs, mint megadott alkalom. De az is bizonyos, hogy országok, amelyek sohasem űztek és sohasem fognak űzni gyarmatpolitikát, meg tudták érteni és meg tudták tartani Krisztus felséges parancsolatát: Elmenvén, tegyetek tanítványokká minden népeket. Svájcnak nincs gyarmata és nincs Finnországnak sem és mégis ez a két parányi állam óriási munkát végez a külmisszió terén. A legnagyobb református egyháznak, az észak-amerikai presoiteri egyháznak összes kiadásaiból a felerész missziói munkára megy. Képzeljük el, mennyi pénzt fordít a magyar református egyház gyülekezeti életére, iskoláztatására és közigazgatására s akkor gondoljuk el, hogy amerikai kulcs szerint ugyanennyit kellene adnunk a külmisszióra is; már pedig a mi egyházunk nem ad egyetlenegy fillért sem! Milyen szép dolog volna, ha a Presbiteri Világszövetség itteni látogatásának emlékezetére, a magyar református egyházban megindulna a hivatalos külmisz-i sziói munka. Valamelyik testvéregyházzal, amelyik a szívünkhöz nagyon köze) áll, társulhatnánk avégre, hogy annak egyik missziói állomásán a munkát mi végezzük. Belső kapcsolatot létesítene ez közöttünk és az illető egyház között, emelné tekintélyünket és súlyunkat a testvéregyházak előtt, sok áldását látnék visszahárulni saját gyülekezeti életünkre, mindenekfelett pedig emberi mértékkel és haszonnal fel nem mérhető és ki nem fejezhető drága áldozat volna ez a megváltás oltárán, ahol a minket megmosó ártatlan vér ontatott ki. Ennek az volna az útja, hogy az egyetemes konvent küldjön ki egy külmissziói bizottságot és határozza el, hogy az 52 vasárnap közül egynek persely-jövedelmét erre a célra ajánlja föl. A missziói bizottság gondoskodnék arról, hogy ez az offertorium valóban az legyen, aminek szent nevezete mondja. 2