A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1927. október.
1927. október 21.
140 Az egyházkerületi közgyűlés jóváhagyja a pesti egyházmegye közgyűlésének 59 szám alatt hozott azt a határozatát, amely szerint Ludas szórvány a gyöngyösi anyaegyháztól el, — és a hatvani anyaegyházhoz csatoltatik. A közgyűlés ezt a határozatát felterjeszti az egyetemes konventhez, az orsz. ref. közalap végrehajtó bizottsága által vezetett nyilvántartás megfelelő helyesbítése végett. 183. A pesti egyházmegyéhez tartozó Törökbálint szórványnak a vértesaljai egyházmegyéhez való csatolása, a helyi és közlekedési viszonyok okából kívánatos. Az átcsatoláshoz az illetékes presbitériumok határozata alapján úgy a pesti, mint a vértesaljai egyházmegye az ügyre vonatkozó iratokat felterjeszti. Az egyházkerületi közgyűlés a pesti és a vértesaljai egyházmegyék egybehangzó azt a határozatát, hogy Törökbálint szórvány a biai anyaegyháztól el, — és a budafoki anyaegyházhoz csatoltatik, jóváhagyja. A közgyűlés ezt a határozatát felterjeszti az egyetemes konventhez, az országos református egyházi közalap végrehajtó bizottsága által vezetett nyilvántartás megfelelő helyesbítése végett. 184. A töki ref. egyházközségben 800 a. koronás díj levéllel II. tanitói állás van szervezve. A díj levél és a törvény szerinti illetmény közötti különbözetet a V. K. M. államsegély cimén adta meg. Az 1922. évi VI. és XVII. t.-cikkben nyert felhatalmazás alapján a V, K. M. a békében engedélyezett kiegészítő államsegélyeket felülvizsgálta és a töki egyházközség államsegélyét leszállította. Ennek következménye képen a töki egyház, amely tanítójának a törvényszerű illetményeket kiszolgáltatni köteles, a díj levél szerinti 800 aranykoronánál magasabb összeget fizet. Ennek a méltánytalan állapotnak megszüntetését az egyházközség már a mult évben is kérelmezte a V. K, M.-nél; ezt a kérelmet egyházkerületi elnökségünk a miniszterhez pártolólag fel is terjesztette, azonban a V. K. M. válasza elutasító volt. Az egyházközség most újabb beadvánnyal kívánna a miniszterhez fordulni. Ezt a beadványt a vértesaljai egyházmegye közgyűlése a maga pártoló határozatával felterjeszti a közgyűléshez.