Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1926.

1926. október 16.

55 ber 7-én a pécsi református lelkészi hivatalban kitérésre jelent­kezett az 19C8. július 21-én Barcson született Tankovics Gizella nevű hajadon, aki noha bemutatott anyakönyvi kivonata sze­rint református, mégis úgy járhatta végig a pécsi zárdai iskola osztályait, hogy református hitoktatásra sem az intézet nem jelentette be, sem a leány nem jelentkezett illetékes lelkészé­nél. Panaszolja, hogy a pécsi zárdai iskolából a református növendékek névsorát rendszerint csak az egyházmegyei római katholikus tanfelügyelőség sürgetésére kapják meg, akkor is hiá­nyosan. Nem tudják, hogy ebben a tanévben is hány jogtalanul visszatartott református növendék lehet a zárda falai között s nem tudják, nincs-e ott ma is a már tavaly is reklamált Hor­váth Lenke? Az egyházkerületi közgyűlés felkéri a püspök urat, hogy a nyilvánvaló vallássérelem orvoslása tárgyában a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban a szükséges lépéseket megtegye. 38. A felsőbaranyai egyházmegye a bőközi lelkészi kör javaslatára arra kéri az egyházkerületi közgyűlést, hogy tegyen felterjesztést az egyetemes konventhez a vasárnapi teljes és általános munkaszünet országos törvénnyé tétele tárgyában. Egyházkerületi közgyűlésünk már több határozatában kifejezést adott ama törekvésének, hogy a vasárnap igazi megszentelése érdekében a teljes és általános munkaszü­net mindenekre kötelezővé tétessék s a munkaszünet ne csak gazdasági és ipari, de közhivatali munkákra is ki­terjesztessék. Határozatát készséggel újítja meg s felkéri az egye­temes konventet, szorgalmazza a vasárnap teljes megszen­telését biztosító törvény megalkotását. 39. A külsősomogyi egyházmegye felterjeszti a lelkész­választási törvénytervezetre vonatkozó javaslatát. Egyházkerületi közgyűlésünk, mielőtt érdemben fog­lalkoznék a lelkészválasztási törvénnyel, felhívja az egy­házmegyéket, hogy a jövő évi egyházkerületi közgyűlésre terjesszék fel a lelkészválasztási törvényekre vonatkozó tervezeteiket. Egyben a külsősomogyi egyházmegye terve­zetét felterjeszti az egyetemes konvent utján a zsinathoz.

Next

/
Thumbnails
Contents