Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1926.

1926. október 16.

25 Magyarországon ma is aránytalanul több a felekezeti iskola, mint az állami, ez a teher is a felekezetek vállára szakad. A felekezeti iskolák autonomiája szűkült azzal, hogy elemi iskoláink a közigazgatási hatóságokkal kerültek közvetlenebb adminisztratív viszonyba. Ebből következik az, hogy iskoláink helyzete szinte viszájára fordult a húsz év előtt tervezett állapotnak, amit egy kissé kiélezett tétellel így mondhatnék: akkor az állam fizetett és a felekezet parancsolt, ma a felekezet fizet és az állam parancsol. Rikító példája ennek az, hogy a tanítók fizetésének vagy a fenntartó hozzájárulás megállapításánál első fokon a vármegyei közigazgatási bizottság határoz, az egyházi felsőbbség megkérdezése nélkül. A vármegyei bizottságok pedig, tisztelet a kivételeknek, alkatuknál és helyzetüknél fogva nagyon ki vannak téve az egyoldalú megítélés kísértéseinek, amit fokoz az, hogy nem ismerik a magasabb szempontból ítélkező, nagyobb áttekintésű egyházi főhatóság véleményét. Igaz ugyan, hogy elméletileg megvan a garancia, hogy a visszaéléseket és tévedéseket jóvátegyék, mert az egyházközségek felebbezhetnek és a felebbezéseket a minisztérium mindig lelkiismeretesen bírálja el; de okosabb dolog elkerülni a félreértéseket, mint abban bízni, hogy majd felebbezések utján orvosoltatnak. Aki ismeri a világtól távol eső, elhagyatott, a bürokrácia nyomorúságától holtrafáradt és végkép megrémült egyszerű emberek psychéjét, nagyon jól tudja, mit jelent a gyakorlatban a felebbezési jog. Örömmel állapítom meg, hogy érdekeinknek olyan hathatós pártfogója van a minisztériumban, mint Petri Pál tisztelt és szeretett tanácsbíránk és azok az ügyek, amelyek eléje kerülnek, mindig megnyugtató megoldást nyernek. De hány ügy kerül eléje és ami fontosabb, autonómiánkat nem személyi biztosítékokkal, hanem törvényes és intézményes garanciákkal kell védeni! Ennek nemcsak a református egyház, hanem a magyar politika szempontjából is nagy fontossága van. Leszegzett igazság, hogy a magyar kultúra szellemiségét és ethikai tisztaságát első sorban a felekezeti iskolák biztosítják. Állami érdek tehát, hogy a felekezeti iskolák tanítóságát saját egyházuk szelleme egészen áthassa és konzerválja. Miután pedig nekünk állandó aggodalmunk tárgya az, hogy tanítóságunk egy része egyházunktól lelkileg távol áll, nem szabad ezt az eltávolodást gazdasági és adminisztratív szakadékkal még jobban növelni. Örömmel teszek jelentést a Főtiszteletű Egyházkerületi