Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1926.
1926. október 16.
161 gatásnak, sőt az egyházi főhatósággal való érintkezésnek is. Ezen lassanként segíteni kell s bizonyára lehet is. Mindenesetre kívánatos volna gondoskodni arról, hogy addig is, amíg az egyházi törvények esetleges módosítása rendjén az egyházkerületen a polgári iskoláknak is képviseletet lehetne biztosítani, legalább a tanügyi bizottságba tanácskozás jogával hivassanak be az igazgatótanácsok és tanári testületek képviselői, hogy itt egyfelől az iskolájokról szóló jelentéshez hozzászólhassanak, másfelől pedig az ügyeik iránt való érdeklődést közvetlenül tapasztalhassák. IV. A tanári karok. A skót iskolából egész évi tanulmányi szabadságon Amerikában volt Dedinszky Gizella rendes tanár, ez évben Farkas Mária okleveles tanár helyettesítette. Az igazgatóval együtt 11 tagja volt a testületnek. Dunavecsén új, nyelvi és történelmi szakú tanszéket szerveztek s megválasztották erre Bak Antalt, akinek fizetéskiegészítési államsegélyügye még nincs elintézve. Ugyanitt a testnevelési órákra Berde Károly állami tanítót alkalmazták óraadónak. A tanárok élénken részt vettek a község és főként az egyház életében; vallásos estélyeken, a lelkész neje által vezetett anyákkörében, a népművelési tanfolyamokon előadásokat tartottak. Kiskunhalason szabadságon volt szeptember 12-től október 15-ig Pataki Mária rendes tanár betegsége miatt; családi okból 14 napig az igazgató. Mindkettőjüket Szabóné Kristály Zsuzsánna okleveles tanár helyettesítette. Az igazgató és egyik tanár a protestáns nőszövetség és a leánykör elnöke, egy másik az állami elemi iskolai gondnokság tagja. Siklóson rendes tanárrá választották dr. Ballá Mária okleveles középiskolai tanárt, de az állam csak helyettestanárnak ismerte el. Itt mindössze három rendes tanár van; ez az állapot nem egészséges. A tanárok itt is részt vettek a társadalmi életben. Szentendrén betegsége miatt egész évben szabadságon volt s a tanév vége felé hivatalból nyugdíjaztatott Jakó Sándor rendes tanár; óráit a testület felosztotta. Két és fél hónapi szabadságon volt betegsége miatt Almásy Lenke rendes tanár is, özvegy Inotay Kálmánná segítette ki az iskolát. Machula Béla hadviselt rendes tanárt vitézzé avatták. A tanárok valamennyien buzgón részt vettek az egyházi életben. V. A tanév lefolyását egyes helyeken az említett szabadságolások zavarták, egyéb fennakadás, járványszünet s hasonló 10